A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskoláért és Tanulóiért Közhasznú Alapítvány

Számlaszáma: 6190002613100007

Adószáma: 18583672-1–10

2026. május 26., kedd

Határtalanul kirándulás 7. évfolyam: Szlovénia-Horvátország 2026



Május 13-án korán reggel indultunk el Szlovénia felé. A hosszú út után dél körül érkeztünk meg Lendvára, ahol először a Makovecz Imre által tervezett kultúrházat, majd a barokk stílusú Szent Katalin templomot látogattuk meg. Tovább haladva egy kiállítást néztünk meg az ernyőgyártásról és nyomdászatról. A lendvai várban a Bánffy család és Zala György emlékeit tekintettük meg. A Szentháromság kápolnában megszemlélhettük Hadik András múmiáját és egy 1848-as honvéd sírját. Végül fakultatív programként felmehettünk egy magas kilátóba, ahonnan a 42 méteres magasságból csodálatos kilátás nyílt a környező hegyekre. Este hét óra körül értünk vissza a szállásra, ahol már vacsorával vártak minket. Másnap reggel meglátogattuk a közeli általános iskolát. Nagyon érdekes volt látni, mennyivel másabb a tanítás egy kéttannyelvű iskolában. Ezután a muraszombati Sapáry-várkastélyt csodálhattuk meg kívülről, majd a római katolikus és evangélikus templomokat tekintettük meg. Ezt követően látogatást tettünk a helyi termelőnél, ahol riportot is készítettünk. Radamos határában a Mária-fánál emlékeztünk a világháború utáni jelenésekre, majd a Bakonaki-tónál sétáltunk. Bántornyán Aquila János XIV. századi freskóit néztük meg, köztük a Szent László legendát. Este visszatértünk a szállásra. Reggeli után Kőkaproncára érkeztünk, ahol megtekinthettük, a már rossz állapotban lévő várromot. Csáktornyára utaztunk, a Zrínyiek ősi fészkébe. Ezt követte a városnézés Kaproncán, ahol az eső ellenére is megszemléltük az épületeket és beültünk egy cukrászdába. Innen visszautaztunk a szlovéniai szállásra.
Az utols
ó nap korán keltünk és hamar elindultunk Valpóra, ahol meglátogattuk a várat, amiről sok érdekes történetet tudtunk meg. Majd Eszékre vezetett az utunk, ahol a barokk várat körbe jártuk, majd megtekintettük a templomot és a kolostort. Hosszú volt az út hazafelé, s végül este fél 11-re értünk vissza Füzesabonyba. Bár sokáig tartott és rengeteget utaztunk, mindannyian felejthetetlen élményekkel tértünk haza. 

Köszönjük a lehetőséget.

Blikhard Virág
7.a osztályos tanuló




2026. május 20., szerda

KÁLI HANGOS OLVASÁSI VERSENY

A hangos olvasási verseny iskolai fordulójának 1. helyezettjei, Hangácsi Levente Hunor 1.a, Erdélyi Anna Gabriella 2.a, Tóth Kristóf 3.a és Szatmári Dominik 4.b osztályos tanulók képviselték iskolánkat május 20-án a Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola által rendezett hangos olvasási versenyen.

Itt 18 iskola tanulói mérték össze olvasási készségeiket. A harmadik évfolyamosok között Tóth Kristóf 1. helyezést ért el. A többi diákunk ugyan nem ért el dobogós helyezést, de ők is nagyon ügyesen szerepeltek az erős mezőnyben.

Minden résztvevő gyereknek gratulálok!

Kiss Zsuzsanna

felkészítő pedagógus



2026. május 12., kedd

„Ahol madárdal szól, ott a természet még mesél nekünk.”


Egy napra iskolánk udvara és füves területei igazi természetjáró kalandpályává változtak. A Madarak és fák napján 16 különböző állomás várta a csapatokat, ahol nemcsak tudásra, hanem ügyességre, kreativitásra és együttműködésre is szükség volt. Az egyik helyszínen gyógynövényeket, máshol madarakat és fákat kellett beazonosítani képek, hangok vagy apró nyomok alapján. A természethez kapcsolódó szólások és közmondások sok mosolyt csaltak az arcokra, hiszen néha bizony nem volt egyszerű rájönni, melyik mondás hiányzó része bújik meg a feladványban. A logikai feladatok igazi fejtörőnek bizonyultak: szókeresők, furfangos találós kérdések tornáztatták meg az agyunkat. A szituációs játékban beleélhették magunkat a fák szerepébe, az akadálypályákon pedig gyorsaságunkat és kitartásunkat is próbára tehették a gyerekek. A nap végére minden osztály elfáradt ugyan, de élményekkel, nevetéssel és sok új tudással gazdagodva mentek haza. Ez a program ismét megmutatta, hogy a természet megismerése lehet izgalmas, játékos és igazi közös kaland is.

Antal Zoltánné, Molnár Judit



Kockára tettük tudásunkat!

 

2026. május 9-én került megrendezésre a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központ által szervezett Építő Kockák matematikaverseny döntője, ahol a három levelezős forduló legeredményesebb versenyzői mérhették össze tudásukat. A tanulóknak a verseny során különböző logikai, matematikai feladványokat kellett megoldaniuk. Ebben a tanévben iskolánkat öt tanuló képviselte a döntőben:

-      Csepregi Lilla, 5.b – 1. korcsoport, 3. hely

-      Hegedűs Dávid, 5.b

-      Blikhard Virág, 7.a – 2. korcsoport, 2. hely

-      Vass Botond Zénó, 7.a 

-      Vass Brúnó Zalán, 7.a – 2. korcsoport, 3. hely

A döntő minden résztvevője értékes LEGO jutalomban részesült.

Gratulálunk a versenyzőknek!

Kutasiné Karanyicz Katalin

Balázs Kitti


Házi hangos olvasási verseny


A hangos olvasási verseny iskolai fordulóját május 6-án tartottuk az 1-4. évfolyam számára.  A zsűrizésben Bíró-Szabó Krisztina, Icsó Mónika és Sándor Lili tanárnők segítettek. Ezúttal is köszönöm szépen a munkájukat.

A gyerekek felkészültek, lelkesek voltak, nagyon szépen olvastak. A következő eredmények születtek:

1. évfolyam:

1. Hangácsi Levente 1.a

2. Kiss Máté Ferenc 1.b

Seres Mendel 1.a

3. Kiss Linett 1.b

2. évfolyam:

1. Erdélyi Anna Gabriella  2.a

2. Riczkó Flóra Krisztina 2.a

3. Barta Kata 2.b

Nagy Ráhel 2.b 

3. évfolyam:

1.Tóth Kristóf 3.a

2.Neuschel Adrián 3.a

3.Csík Előd Olivér 3.b

Hamrik Lara 3.b

4. évfolyam:

1. Szatmári Dominik 4.b

2. Gasparovics Bálint 4.a

2. Sike Zétény 4.a

3. Hangácsi Liána 4.b

Az 1-4. évfolyam 1. helyezettjei, Hangácsi Levente, Erdélyi Anna Gabriella, Tóth Kristóf, Szatmári Dominik képviselik majd iskolánkat május 20-án a Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola által megrendezendő hangos olvasási versenyen. Gratulálok a tanulóknak a versenyen nyújtott eredményes szerepléshez!

Kiss Zsuzsanna

felkészítő pedagógus


2026. május 6., szerda

III. Malombajnokság – Nem unatkoztunk, de malmoztunk!

 

Harmadik alkalommal rendeztük meg kedden délután, dormándi telephelyünk szervezésében a Malombajnokságot. Az idei tanévben tovább bővítettük a meghívott iskolák körét: a Poroszlói Vass Lajos Általános Iskola és annak Sarudi Telephelye, a Szihalmi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a  tiszafüredi Bán Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda tanulói is beadták nevezésüket versenyünkre.

Négy évfolyamon 34 tanuló, a saját iskolájuk legkiválóbbjai mérték össze tudásukat ebben a sokak által ismert és szeretett táblajátékban.

Az eseménynek a Latinovits Kastély adott otthont, ahol a versenyeken kívül is tartalmasan tölthették együtt az időt a gyerekek: játszottak, beszélgettek, sportoltak. Közös uzsonna, és a meglepetés torta elfogyasztása után került sor az eredményhirdetésre. Az 1-3. helyezettek az oklevél mellé logikai játékokat is nyertek, de senki sem távozott üres kézzel, apró jutalmak és édességek találtak gazdára.

Eredmények:

     1.  évfolyam

1. helyezett: Kállai Hanna Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola és Alapfokú Iskola Dormándi Telephelye

2. helyezett: Kiss Máté Ferenc Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola és Alapfokú Általános Iskola

3. helyezett (megosztott):

Kállai Maja Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola és Alapfokú Iskola Dormándi Telephelye

Bader Zente Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola és Alapfokú Általános Iskola

2.     évfolyam:

1.     helyezett: Glonczi Ádám Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola és Alapfokú Iskola Dormándi Telephelye

2.     helyezett (megosztott)

Molnár Dóra Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola és Alapfokú Általános Iskola

Endrész Martin Szihalmi Általános Iskola és Alapfokú Általános Iskola

Csesznok Luca Bán Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

és Óvoda

3.     évfolyam

1. helyezett Balog Martin Zoltán Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Dormándi Telephelye

2. helyezett Bari Kristóf Gábor Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Dormándi Telephelye

3. helyezett: Csík Előd Olivér Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

4.     évfolyam

1.     helyezett Sike Zétény Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 

2.     helyezett Szabó Gábor Pál Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 

3.     Balogh Lajos Poroszlói Vass Lajos Általános Iskola

Mindenkinek köszönjük a részvételt, a felkészítésben és a szervezésben nyújtott támogatást! Külön köszönöm a versenyek lebonyolításában nyújtott segítséget Mészárosné Csepregi Andreának és Balázs Kittinek. Dormánd község Önkormányzatának a helyszín és füzesabonyi tanulók utaztatásában nyújtott segítséget.

Tóthné Veres Noémi, főigazgató-helyettes

 


2026. május 4., hétfő

Megyei siker meseírásban

Nagy örömmel számolunk be róla, hogy iskolánk 8.b osztályos tanulója, Bernáth Csenge az Arany László megyei meseíró versenyen I. helyezést szerzett. A rangos, kétfordulós megmérettetés első körében Csenge egy saját maga által írt mesével jutott tovább a második fordulóba. A döntőt jelenléti formában rendezték meg a tarnamérai iskolában, ahol újabb kihívás várta a résztvevőket. A megmérettetésen Csenge kreativitásával, egyedi ötleteivel és igényes megfogalmazásával nyűgözte le a zsűrit. Eredményéhez szívből gratulálunk, és további sok sikert kívánunk neki az alkotásban! Büszkék vagyunk rá, hogy iskolánk hírnevét ilyen szép eredménnyel öregbítette.

Miklósvári Magdolna


2026. április 25., szombat

„Miénk a Föld!” Megyei Természettudományi Verseny _ Sikeres szereplés Kiskörén

 

Iskolánk az idei évben két csapattal vett részt a kiskörei Megyei Természettudományi Vetélkedőn. A döntőbe való bekerülést kétfordulós előzetes feladatok megoldása előzött meg. A gyerekek kitartóan, és alapos felkészüléssel oldották meg a feladatsorokat, aminek eredményének köszönhetően mindkét csapat bejutott a döntőbe. A döntőben izgalmas, sokszínű feladatok várták a versenyzőket, ahol nemcsak a tudás, hanem a gyors gondolkodás, kreativitás és az összefogás is számított. Csapatok ügyesen helytálltak, és végig lelkesen, egymást segítve dolgoztak. Külön öröm számomra, hogy az egyik csapat különdíjat is hazahozott, amellyel a zsűri a kreatív megoldásaikat és kiemelkedő teljesítményüket jutalmazta. (Tisza-tavi csónakázás 4 fő részére). Gratulálok minden résztvevőnek a szép eredményekhez!

„Ökommandó „ csapat: Blikhard Virág 7/b, Kaposvári Noémi 7/a, Nyilas Luca 5/b.

„Potyka” csapat: Erdélyi Alexa 6/a, Tóth Bence 6/a, Veres Mira 6/b.

Molnár Judit

Felkészítő pedagógus




2026. április 24., péntek

Zöld élményekkel telt meg iskolánk – ilyen volt a Fenntarthatósági Témahét

Iskolánkban 2026. április 20–24. között ismét megrendezésre került a Fenntarthatósági Témahét, amelynek során tanulóink változatos, élménygazdag programokon keresztül mélyíthették el ismereteiket a környezetvédelemről, a fenntarthatóságról és a természeti értékek fontosságáról. A hét célja az volt, hogy a gyerekek játékos, interaktív formában találkozzanak azokkal a témákkal, amelyek mindannyiunk jövője szempontjából meghatározók.

A programok egyik legkedvesebb állomása a „Méhekről mézesen” című foglalkozás volt, amely az alsó tagozatos napközis gyermekeket szólította meg. A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták a méhek világáról szóló érdekességeket, és közben szinte észrevétlenül tanulták meg, milyen fontos szerepet töltenek be ezek az apró élőlények a természet egyensúlyában. A foglalkozás egyszerre volt játékos, tanulságos és elgondolkodtató, a legkisebbek számára is könnyen befogadható formában.

A hét másik kiemelt eseménye volt a Bükki Nemzeti Park interaktív előadásai, melyeket a felső tagozatos tanulók számára szerveztünk meg. A 2., 3. és 4. órában zajló program során a diákok érdekes, szemléletes és életközeli formában ismerkedhettek meg természeti környezetünk értékeivel, valamint a természetvédelem jelentőségével. Az interaktív előadás nagy érdeklődést váltott ki, és sok új ismerettel gazdagította tanulóinkat.

A Fenntarthatósági Témahét fontos része volt a szemétgyűjtési akció is. Az osztályok a hét során a számukra legmegfelelőbb időpontban kapcsolódtak be a programba, és örömmel vállalták környezetük tisztábbá tételét. A közös munka nemcsak a felelősségérzetet és az együttműködést erősítette, hanem abban is segített, hogy a tanulók saját élményen keresztül tapasztalják meg: környezetünk védelme mindannyiunk közös feladata.

A Fenntarthatósági Témahét egyik legszebb, leglátványosabb eleme a Tündérkert-építő verseny volt. A gyerekek fantáziája igazán szárnyra kapott: apró kavicsokból, növényekből, faágakból és különféle figurákból varázslatos kis kerteket álmodtak és készítettek. Az elkészült alkotások nemcsak ügyességről és kreativitásról árulkodtak, hanem arról is, hogy a gyerekek mennyire nyitottan és örömmel kapcsolódnak a természethez. A földszinti aulában kiállított tündérkertek sokak csodálatát kivívták, és különleges, mesés hangulatot teremtettek az iskola falai között. 

A hét folyamán a tanulók nap mint nap különféle interaktív feladatokat oldottak meg. Ezek sikeres teljesítését az osztályok matricákkal jutalmazva jelezték az aulában kihelyezett plakáton. Ez a játékos elem különösen motiváló volt a gyerekek számára, hiszen közösségi élménnyé tette a fenntarthatósággal kapcsolatos feladatok megoldását.

A hét eseményeit számos fénykép is megörökítette, amelyek jól visszaadják a programok hangulatát, a közös munka örömét és a tanulók aktív részvételét. A Fenntarthatósági Témahét ismét bebizonyította, hogy a környezeti nevelés akkor igazán hatékony, ha élményekre, közös tapasztalatokra és aktív bevonódásra épül.

Kun Andrea






2026. április 21., kedd

Tanulmányi kirándulás a Magyar Állami Operaházban




A Nemzeti Tehetség Program „Tehetségközelben” pályázatának keretében a Mesélő Színpad színjátszó csoportunk egy rövid pihenőt tartott A dzsungel könyve című előadás próbafolyamatában – egy sikeres bemutatót követően ezúttal egy inspiráló tanulmányi kirándulásra indultunk.

Április 18-án kora reggel vonatra szálltunk, majd Budapestre érkezve egy rövid séta után az Andrássy úton jutottunk el a Magyar Állami Operaházhoz, ahol már vártak bennünket. A lenyűgöző épületbe belépve szinte azonnal egy különleges zenei élmény részesei lehettünk, amely megalapozta a nap hangulatát.

A vezetett látogatás során betekintést nyerhettünk az Operaház kulisszái mögé: megcsodáltuk a királyi páholyt, a vörös termet, valamint a nézőteret is, miközben idegenvezetőnk érdekes történeteket mesélt az épület múltjáról és a híres zeneszerzőkről. A gyerekek számára különösen izgalmasak voltak a színház működésének „titkai”.

Az Operaházból kilépve folytattuk sétánkat az Andrássy úton, útközben megcsodáltuk a gyönyörű palotákat és nagykövetségi épületeket, majd ellátogattunk a Hősök terére is. A Városligetben tartott pihenő, az úti csomagok elfogyasztása után élményekkel gazdagodva indultunk haza.

A kirándulás maradandó élményt nyújtott a diákoknak: lelkesen meséltek szüleiknek a látottakról, és sokakat új inspirációval töltött fel a színház világa.

A program a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósulhatott meg.

Miklósvári Magdolna, Kovács Rita, Kovács Erika




2026. április 18., szombat

Élményekkel teli kirándulás a Magyar Természettudományi Múzeumban




Iskolánk tehetséggondozó csoportja -„Detektív kofferrel a természetben”-  egy élményekben gazdag kiránduláson vett részt a Magyar Természettudományi Múzeumban, a NTP „Tehetségközelben” – komplex tehetséggondozó program keretében. A nap már az induláskor jó hangulatban kezdődött: a gyerekeket finomságokkal teli útravaló csomag várta, majd vidáman vágtunk neki az útnak vonattal, aztán villamossal a célállomásunkig.

A múzeum főbejáratnál már egy különleges látvány fogadott bennünket: a fogadótér kupolájában egy hatalmas barázdás bálna felfüggesztett csontváza alatt léptünk be az épületbe. Programunk részeként egy érdekes múzeumpedagógiai foglalkozás keretén belül a gyerekek előadást hallgattak meg az erdők világáról két csoportban. Amíg az egyik csoport az előadáson vett részt, a többiek a múzeumállandó, és időszakos kiállításait fedezték fel.

Nagy érdeklődést váltott ki a „Titkok a föld alatt – ásványok, kőzetek, drágakövek” kiállítás, ahol közel kétezer különleges példányt csodálhattunk meg.

Különleges élményt jelentett a múzeum üvegpadlója alatti látványvilág, ahol mintegy 60 centiméter mélységben tárult elénk egy varázslatos víz alatti világ. Itt láthattuk Berentés Ágnes „Bányák és barlangok ibolyántúli fényben” című fotókiállítását is, amelyen a hazai bányák és barlangok ásványai az ibolyántúli megvilágításban a szivárvány színeiben ragyogtak.

A program végén a múzeum parkjában pihentünk meg egy kicsit, majd a gyerekek nagy örömére ellátogattunk a McDonald’s-ba is. A kirándulás nemcsak új ismeretekkel gazdagította a „művész” és „tudós” palántákat, hanem közös élményekkel is, amelyek sokáig emlékezetesek maradnak számukra.

A program az NTP „Tehetségközelben” – komplex tehetséggondozó program támogatásával valósult meg.

Antal Zoltánné és Molnár Judit




2026. április 15., szerda

Április 16_ A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja


 

A mai napon csendben és tisztelettel emlékezünk a Holokauszt áldozataira. Emlékezünk arra a több millió emberre – köztük zsidókra, romákra, fogyatékkal élőkre, politikai foglyokra és más üldözöttekre –, akiket gyűlölet, kirekesztés és embertelenség pusztított el a 20. század egyik legsötétebb korszakában.

A Holokauszt nem csupán történelmi esemény, hanem örök figyelmeztetés az emberiség számára. Arra emlékeztet bennünket, milyen következményekkel jár, amikor az előítélet, a közöny és a gyűlölet felülírja az emberi méltóság tiszteletét. Az áldozatok emléke arra kötelez bennünket, hogy őrizzük az igazságot, kiálljunk egymásért, és minden körülmények között védjük az emberi jogokat.

Ma nemcsak gyászolunk, hanem felelősséget is vállalunk: hogy emlékezzünk, tanuljunk a múltból, és tegyünk azért, hogy a történelem ilyen tragédiája soha többé ne ismétlődhessen meg.

Hajtsunk fejet az áldozatok emléke előtt, és őrizzük meg emléküket a jövő generációi számára.

„Az emlékezés nemcsak a múltról szól, hanem a jövő védelméről is.”


2026. április 2., csütörtök

Tavaszi tehetségnap élményekkel, sikerekkel


Április 1-jén a Közösségi ház adott otthont a Tavaszi tehetségnapnak, amelyet a diákönkormányzat szervezett. Több mint 40 diák lépett színpadra, és mutatta meg tudását ének, hangszer, tánc, vers és próza kategóriákban. A programot tovább színesítette a Nemzeti Tehetség Program Mesélő színpad bemutatkozása, akik A dzsungel könyve készülő előadásából hoztak részleteket.

A fellépők bátorsága, felkészültsége és lelkesedése igazán emlékezetessé tette a napot. A zsűri nehéz feladat előtt állt, hiszen sok színvonalas produkció közül kellett választaniuk.

Díjazottak kategóriánként:

Ének:

I. helyezett: Gulyás Csaba (4.b) – Érzed már a szív szavát

II. helyezett: Nagy Jázmin és Takács Boglárka duett (2.a) - Danikáné – Hej, vára, szarkatánc

III. helyezett: Ficzere Boglárka és Padra Fanni duett (2.b) – Se hall, se lát Dömötör

Különdíj:

Csík Nimród (7.a) – Manuel: Olyan, mint egy filmben

Szalai Péter, Gyulyás, Csaba, Kovács Balázs (4.b) – Petőfi Sándor: Anyám tyúkja rap

Hangszer:

I. helyezett: Szalai Péter (4.b) – dob – Bruno Mars: Uptown Funk

II. helyezett: Godena Tamara és Palásthy Laura (4.a) – fuvola – Este van már nyolc óra

III. helyezett: Lázók Nátán Imre (2.a) – zongora – John Thompson: A jégtáncos

Tánc:

I. helyezett: Riczkó Flóra Krisztina (2.a) - Girlpower

II. helyezett: Mencsik Luca (1.a) és Mencsik Hanna (2.b) – Sportgimnasztikai produkció

Különdíj:

Hamrik Lara, Szitai Paméla, Rózsavölgyi Nikolett, Glonczi Jázmin, Botos Maja (3.b) - K-Pop Demon Hunters – Golden

4.b osztály – Generációk harca

Vers:

I. helyezett: Kocsis Rebeka Frida (5.a) – Lackfi János: Tanári ária (részlet)

II. helyezett: Tóth Hunor (1.a) – G. Joó Katalin: Mi újság a suliban?

III. helyezett: Bader Zente (1.a) – Andrássy Réka: A puszi

Különdíj:

Kaposvári Noémi (7.b) – Mentovics Éva: Szerencs, hogy csaj vagyok

Kolompár Ramóna (2.b) – Devecsery László: Húsvét

Próza:

Különdíj:

Tóth Nimród (3.a) – A Graffaló

A Mesélő színpad különdíjasa: Blikhard Virág (7.a) – kiemelkedő színészi játékáért

Különdíjban részesült továbbá a Művészeti iskola tánctagozata is.

Szívből gratulálunk minden fellépőnek – nemcsak a helyezetteknek, hanem mindenkinek, aki vállalta a szereplést és megmutatta tehetségét.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a felkészítő pedagógusok lelkiismeretes munkáját, valamint a szülők támogatását, akik sokat segítettek a felkészülés során és a rendezvény lebonyolításában is.

Köszönjük, hogy együtt ünnepelhettük a tehetséget!

                                                                               Miklósvári Magdolna