A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskoláért és Tanulóiért Közhasznú Alapítvány

Számlaszáma: 6190002613100007

Adószáma: 18583672-1–10

2012. október 30., kedd

Botond nap 2012.október 27.


A Füzesabonyi Városi Televízió anyaga az alábbi linkre kattintva
tekinthető meg:

2012. október 26., péntek

Első  "felsős" osztálybuli az  5.b-ben!

2012.10.24-én rendeztük meg az első osztálydélutánunkat, melyre mindenki nagy örömmel jött el.
A fiúk üdítővel, a lányok pedig sütivel, rágcsálnivalóval készültek. Az osztálydélutánunk fő programja az „Egy perc és nyersz” játékos vetélkedő volt, melyen 4 csapat küzdött meg egymással.
Nagyon sokat nevettünk, és mindenki jól érezte magát.

A vetélkedő lebonyolításáért köszönet Laurának, Zsófinak, Odettnek és Boginak! 

Szép volt lányok!
Kiss Andrea osztályfőnök




















1956.OKTÓBER 23-i ÜNNEPI MŰSOR ISKOLÁNKBAN

Elhangzott versek az ünnepi műsorból

Sinka István: Üdv néked ifjúság

Üdv néked Ifjúság! Üdvözlégy magyar nép!
ki lángban és vérben születtél meg újra
három nagy éjszakán vad ágyúdörgésben!
Melyik nép írta fel mostanában nevét
Így, hogy aranyat adott kezébe Isten ujja?
S mely nép beszélt így önmaga nevében,
mint angyal, mikor a harsonáját fújja?
Bús igájának fájára írja hát,
s mint annyiszor a megsárgult ezer évben
Vérrel és vassal tanítja zsarnokát.


„Ez volt hited a szent, a nagy eszme,
te sokat vádolt ifjúság.
Ezért nyílott ki meleg véred,
Mint frissen bomló rózsaág.

Fent lobogsz már a csillagokban
S örök fényeddel üzened:
Örökké él a hősök népe,
Örökké él majd nemzeted."



Zas Lóránt: Novemberben

„Novemberben sírnak az utcák,
novemberben sírnak az emberek.
Novemberben Budán és Pesten
nevetni nem lehet.


Novemberben a Farkasréten
halottak napi mise-csend fogad.
Novemberben fehér virággal
fedik a sírokat.

Novemberben égnek a gyertyák.
Kicsinyek, teltek, véznák és nagyok.
Novemberben földig hajolnak
a sötét kalapok.„



Ernesto Pinto: Dal azokról, akiket a holnap megkoszorúz (részletek)

Áldottak az özvegyek,
kik a holt apák puskáját a fiak kezébe adták,
a műhelyben a helyükre álltak és a mezőkre mentek.
Az ósdi tűzhely általuk parázslik fel újra
s a fiatal búza beérik az olajfák árnya mellett

Áldottak a gyerekek,
kik búgócsigáik sarokba téve rohantak tankok ellen
s utolsó sóhajukkal anyjukat hívták és a hazát.
Általuk szállnak vissza a lepkék és ragyog a lég
s víg nevetés fecskéi ébresztgetik a rét virágát. …



Áldottak a diákok,
kik zsongó iskolákból az utcára rohantak
zsebükben töltényre cserélve át a ceruzákat.
A madarak általuk hozzák vissza a napok virágát,
a nyíló körtefákon meg a tavasz fehér ruhát kap.

Áldottak a munkások,
kik testükkel harcolták meg az utca harcát
és az ismeretlen szabadságot a porból kiáltva hívták.
Értük a gyárkémények ajkán új zsoltárok fakadnak
és a házak ablakán, mint a nap süt be az igazság…



Áldottak az öregek,
Kik merészebbek és bátrabbak voltak a fiataloknál
géppisztolyok ellen mellük falát emelve.
Általuk őrizhetik majd nagyapák az unokákat
olcsó pipájuk kereken szálló füstjén merengve.

Áldott légy Budapest,
lerombolt falaiddal és megcsonkított szobraiddal
széttört hídjaiddal és földre sújtott tornyaiddal.Áldott légy Budapest,
gyászodban, megkínzatásodban, szivárgó sebeidben,
mert csorgó véred lemossa földünk gyalázatát
és halottaid nyomában biztos lábaddal indul a
szabadság. 






A műsor alatt projektoron kivetített archív fényképek az alábbi linkre kattintva tekinthetők meg:

https://plus.google.com/photos/115591106583154694152/albums/5803272138011188049

A műsort szerkesztette és betanította: Fejes Ildikó tanárnő
A dekorációt készítette: Antal Zoltánné tanárnő
Szereplők: Bálint Kristóf,Csepregi Zsófia, Godena Dominik,Hevesi Bianka,Korpás Laura,Márton Dominika,Papp Petronella a 8.a osztályból 


 Cseh Tamás: Corvin köziek

2012. október 24., szerda

Teleki Blanka emlékműsor - Blanka nap alkalmából












ÉLETPÁLYÁJA
Erdélyi arisztokrata családban, Nagybánya közelében született. Édesapja Teleki Imre (1782-1848), édesanyja pedig Brunszvik Karolina (1782–1843), aki az első magyarországi óvodák megalapítójának, Brunszvik Teréznek a testvére volt. Két ifjabb testvére volt: Emma (De Gerando August neje), aki 1809-ben és Miksa, aki 1813-ban született.
Fiatalon Münchenben és Párizsban festészetet, Budán Ferenczy Istvánnál szobrászatot tanult. Későbbi pályájára a legnagyobb hatással mégis nagynénje, Brunszvik Teréz volt, aki magával vitte külföldi utazásaira. Blanka is a nőnevelést választotta hivatásául: 1846-ban magyar tanítási nyelvű leánynevelő intézetet nyitott Pesten, a mai Szabadság téren. Ez az iskola számít az első olyan magyarországi leányiskolának, ahol szakszerű oktatás folyt. A kiváló tanárok között volt Vasvári Pál (történelem), Hanák János (természetrajz) és Leövey Klára (nevelőnő). A szabadságharc alatt, 1848 végén kénytelen volt az intézetet bezárni; Leövey Klárával előbb Debrecenbe, Nagyváradra, végül Szegedre menekült. A szabadságharc bukása után részt vett a forradalmárok rejtegetésében. Miután a bécsi rendőrség kezére jutott Teleki Blanka levelezése, 1851-ben Bécsben elfogták és Pestre, az Újépületbe szállították. 1953-ban a haditörvényszék 10 évi várfogságra ítélte; az ítéletet is az Újépületben hirdették ki. Teleki Blanka Brünnben, Olmützben és végül Kufsteinben raboskodott. Miután 1857. május 11-én amnesztiával szabadult a kufsteini börtönből, többé nem tért haza; Ausztriában, majd Franciaországban élt, húgánál. Ekkor a menekültek ügyét karolta fel. Párizsban érte a halál.
EMLÉKEZETE
Teleki Blanka -díj
2006. október 11-én a Párizsi Magyar Intézet emléktáblát helyezett el Teleki Blanka grófnő és testvére, Emma egykori lakhelyén, a Vaugirard utca 37. szám alatt álló párizsi épület homlokzatán.
A montparnasse-i temetőben nyugszik. 2008-ban egy elképzelés szerint tervezték ugyan hamvai hazahozatalát és a martonvásári Brunszvik-kriptában való újratemetését, de ez az elképzelés egyelőre még nem realizálódott.

Az iskolai emlékműsort Bernáth Melinda tanárnő szerkesztette, szereplők a következő tanulók voltak: 
Csepregi Orsolya, Bázin Bianka, Dobó Nikoletta, Kiss Renáta, Kovács Réka 6.a osztály




" Csak úgy remélünk biztosabb szebb jövőt,alapos jobbra fordulást
   egész állapotunkban, ha elég erőnk és következetességünk 
   lesz gyökerén kezdeni a reformot,azaz: ha családi életünkbe
   öntünk összhangot nőink nevelésének nemzeti iránya által"

   ( Teleki Blanka: Szózat 1800-as évek)


A 6. a osztályos tűzmanók látogatása Egerben, a Tűzoltó Múzeumban

Október 21-én egy igazán különleges napban volt részünk. A füzesabonyi Tűzoltó Egyesület szervezésében kis csapatunk Egerbe tartott, ahol nagyon érdekes és izgalmas programok vártak ránk. Megtekintettük a múzeum kiállításait régi idők tűzoltó eszközeiről, és a szeptember 11-i new yorki terrortámadás tűzoltóinak hősiességéről. Majd a kutyás alakulat, quad-os csoport és az Agria Speciális Mentőcsapat munkájával ismerkedtünk meg. A füzesabonyiak tűzoltó autójában is szétnézhettek az oda látogatók, felpróbálhatták a felszereléseket is, amiben már a tűzmanók is tudtak segítséget nyújtani. A múzeumhoz tartozó területen egy gyönyörű játszótér is található, ahol tűzmanóink kedvükre szórakozhattak. Izgalmas élményekkel tele érkeztünk haza erről az érdekes napról, amely az önzetlen segítségnyújtás szép feladatára tanította a gyerekeket.
Bernáth Melinda



További képek:

2012. október 18., csütörtök




KUTATÓK ÉJSZAKÁJA 
EGER, 2012.SZEPTEMBER 28.

Szeptember negyedik péntek éjszakája idén is a szenvedélyesen kíváncsiaké volt!
Végre újra kinyíltak a laborajtók, a kutatók ismét kibújtak fehér köpenyükből, és hétköznapi nyelven mutatták be a tudományt.
Szeptember 28-án, a Kutatók Éjszakáján kicsik és nagyok személyesen találkozhattak a kutatókkal, kipróbálhatták eszközeiket, találmányaikat, megismerhették a munkájukat előadások, vetélkedők, kiállítások és tudományos-szórakoztató programok keretében.

A Kutatók Éjszakájára 12 nyolcadikos osztályos tanulóval látogattunk el a Teleki Blanka Általános Iskolából.
A rendezvényt 7 éve szervezik meg az egyetemek és főiskolák valamint a természettudománnyal foglalkozó kutatóintézetek, hogy népszerűsítsék munkájukat, a hétköznapi emberek számára is érthetően magyarázzák el a természettudományi jelenségeket.
Utunkat az Eszterházy Károly Főiskola Leányka úti épületében kezdtük, ahol különböző számítógépes programot próbálhattunk ki, megbirkóztunk egy fizikai totóval, majd virtuális játékkal játszottunk. Itt a nagy érdeklődés miatt sorba kellett állnunk, hogy próbára tegyük magunkat a vadvízi evezésben, vagy egy célba dobó versenyen.
Este 7 órától a kémiai előadóban gyülekeztünk, ahol a tanszék tanárai különböző érdekes hang- és fényjelenséggel járó kísérletet mutattak be.  A robbanás vagy villanás után nem maradt el a jelenség magyarázata sem.
Ezt követően a campus mellett lézershow szórakoztatta az érdeklődőket.
Lesétáltunk a Dobó térre, ahol épp különböző együttesek koncerteztek, ebbe is belekóstoltunk egy kicsit, majd igyekeztünk a Líceum felújított épülete felé. 6. osztályos korunkban részt vettünk egy városismereti versenyen, de akkor ebbe az épületbe nem látogathattunk el, mert épp felújítás alatt állt. Most pótoltuk ezt a hiányosságot. Felmásztunk a „toronyba”, ahol megnéztük a csillagászati múzeumot, majd a kilátó teraszáról gyönyörködtünk Eger éjszakai fényeiben.
Köszönjük a két szülőnek – Árva Csabánénak és Korpás Mihálynak-, hogy velünk töltötték ezt az estét.
Fejes Ildikó
tanárnő




2012. október 15., hétfő

Dobós Tanárok a Telekiben!

Iskolánkban 2012.október 12-én a németül tanuló 8.osztályosoknak bemutató órát tartottak az egri Dobó István Gimnázium tanárai.
Céljuk a gyerekek Nyelvi Előkészítő Osztályba való invitálása volt.
A bemutató óra felkeltette a gyerekek érdeklődését a német nyelv tanulása iránt,több gyermek is jelezte, hogy szándékában áll a Dobó István Gimnázium ezen osztályába jelentkezni. 
A gimnáziumi pedagógusok bátorították a végzős tanulókat , bátran jelentkezzenek az előkészítő osztályba, hisz iskolánkban évek óta jó hírnévnek örvend a német nyelv oktatása. A magas szintű oktatásnak köszönhetően jó eséllyel nyernek felvételt a német nyelvi tagozatra.

Beiskolázási információk: 
2012.november 19. 17 h : Beiskolázási tájékoztató
2012.november 28. 14 h : Nyílt nap
2012.december   3. 17 h : Beiskolázási tájékoztató
2012.december 18. 15 h : Weihnachtsparty


2012. október 6., szombat

Rádiós megemlékezés a 13 aradi vértanú emlékére
Az aradi vértanúk azok a magyar honvédtisztek voltak, akiket a szabadságharc bukása után az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849.október 6-án  kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is. Mindegyik aradi vértanú a szabadságharc kezdetén aktív, vagy kilépett császári tiszt volt, a szabadságharc végén a honvédseregben közülük egy altábornagyi, tizenegy vezérőrnagyi és egy ezredesi rendfokozatot viselt. Lázár Vilmos ezredest azért sorolták a tábornokokhoz, mert a szabadságharc végén önálló seregtestet irányított. Egyébként egyikük tábornoki rendfokozatát sem ismerték el hivatalosan az osztrákok. A vértanúk között Kiss Ernő honvéd altábornagy volt a rangidős, aki korábban cs. kir. ezredes volt, a többiek ettől mind alacsonyabb osztrák tiszti rendfokozatokat viseltek.

Knezić Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Láhner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos






A rádiós műsort készítette Bernáth Melinda tanárnő
Szereplők: Mező Dénes,Veres Dorina, Csepregi Orsolya és Maldrik Laura 
6.a osztályos tanulók

A képek eredeti méretben: