A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskoláért és Tanulóiért Közhasznú Alapítvány

Számlaszáma: 6190002613100007

Adószáma: 18583672-1–10

2015. július 30., csütörtök

"ÉN IS A TELEKIBE JÁRTAM...."

15. rész

HUNDT TAMÁS

Elsőként szeretném megköszönni a felkérést – mindenképp megtiszteltetésként kezelem – és próbálom úgy megfogalmazni eddigi életutamat,hogy másoknak is megmutassam: el lehet érni a gyerekként megálmodott célokat.
1986. szeptemberében kezdtem meg a tanulmányaimat a füzesabonyi I. számú
Általános Iskolában, azaz a tornyosban. Nagy Árpádné tanító néni vasmarkú, de lágyszívű munkája adta meg a belépőt és az alapot, majd Mazuláné Tari Éva tanárnővel végeztük el az alsó tagozatot. 

Nagyon gyorsan elrepültek ezek az évek, de nagyon sok kép örökre bevésődött a tudatunkban. Például az amikor ’89-ben Gacsal Zsuzsa tanárnő az egyik magyar irodalom és nyelvtan órára egy fekete-fehér „Junoszty” TV-vel jött be és tanóra helyett Szűrös Mátyást néztük, ahogy kikiáltja a Magyar Köztársaságot… :) 
Vagy Gál Péterné tanárnő Videoton illetve Commodore kompjúterein tartott számítástechnikai szakkörei; Szabó Attila énekórái és zenei karrierje; Birincsik József és Tajta József tanár urak felejthetetlen nyári táborai (még középiskolásként is visszamentem kétszer a poroszlói vízi táborokba), de Csanálosi Lászlóné óráján az óvatlanul megszagolt ammónia is felejthetetlen élményként említhető…

Talán innen indult meg a mi generációnkra oly jellemző életszituációnk, hogy „a régiben már nem, az újban meg még nem vagyunk benne”. Voltunk kisdobosok, de úttörők már nem. Elkezdtük az orosz nyelvet tanulni, de mire megértettük volna, már angoloztunk, és így tovább…
Felső tagozatunkat egy teljesen új osztályfőnökkel kezdtük meg, így nehéz lenne megmondani, hogy ki izgult jobban: mi vagy Fejes Ildikó tanárnő! Hatalmas szerencsénk volt vele, mert teljes odaadással végezte munkáját, sokszor kiborítottuk idegileg, de többször éreztük sokan, hogy anyai szeretettel és figyelemmel volt mindannyiunk irányába. Erre egy egész élet is kevés lenne, hogy megköszönjük. Emlékszem, rám azt mondta, hogy „lehetnék miniszter, de kukás is”.
’94-ben kellett eldönteni a továbbtanulást és én annyira ragaszkodtam Füzesabonyhoz, hogy a helyi középiskolába akartam menni. Persze anyukám és Fejes Ildikó tanárnő felülbírálta döntésemet és átírták a jelentkezési lapomat, első helyre az egri Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnáziumot jelölték meg. Így az ottani felvételit teljesen izgalommentesen tudtam le, s a körülbelül 1300 jelentkezőből 17.-ként jutottam be.

Az egri ingázás és a városi életforma megismerése annyira elvitt, hogy teljes mértékben elhanyagoltam a tanulmányokat, tulajdonképpen tanulás nélkül tudtam le a 4 évemet. Egyetlen dolog érdekelt csak: az a tantárgy, amit a Föld bolygót elhagyva is magunkkal vihetünk – a matematika! A logikámhoz még a Füzesabonyi SC-ben lehúzott 10 évnyi versenysakkozói múltam és a szerepjátékokban alkotott országos tevékenységem is sokat adott hozzá. Antal Jutka tanárnőtől, illetve a „lilában” a füzesabonyi származású Szajlai Péter is sokat adott hozzá, elérték, hogy alázattal és tisztelettel kezeljem a reál tudományok unikornisát! A Neumannos tanáraim negyedikben szinte azért engedtek át, hogy szabaduljanak Tőlem. Diákigazgató-jelöltségem ékköve volt a rosszaságomnak. De mindig benne voltam a közösségben és a társaságban!
’98-ban simán, felvételi nélkül bejutottam az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolára, de nagyon nem éreztem azt, hogy 18 évesen nekem fősulisnak kellene lennem. Ezért középiskolai tanáraim nagy meglepetésére maradtam 5-öd éven a Neumann-ban és egyességet kötöttem velük: mivel tudták, hogy új anyagot nem nagyon fognak nekem leadni, ezért nem ragaszkodtak az óráik látogatásához; én pedig nappali hallgatós jogviszony mellett MelóDiákosként több egri cégnél/gyárban is melózhattam, hogy többször körbe tudjam utazni Európát (lásd: Moszkva tér című film…). Sikerült kitágítanom az életre való látásmódomat, szedtem fel egy kis tapasztalatot és ’99-ben elkezdem főiskolai tanulmányaimat matematika-számítástechnika tanári szakon. Mivel nem 18 évesen tettem meg mindezt, ezért a hozzáállásom komolyabb volt a többiekhez képest! Talán itt jött el az a pont az életemben, hogy elkezdtem tanulni. Természetesen a kedvenc matek tanárom (Zay Béla) szintén füzesabonyi gyökerekkel rendelkezett… Olyannyira belejöttem a tanulmányokba, hogy harmadéves koromban elkezdtem esti tagozaton a programozó-matematikus BA szakot, illetve egy felsőfokú OKJ-ként a multimédiafejlesztő sulit. A Pszichológia és Pedagógia tanszéken 3 évet dolgoztam, mint informatikus, illetve az EKF pályázatainál segédkeztem. Ebből az lett, hogy 2003. júniusában nemcsak szakdolgozatot (címe: „Információs társadalom, társadalmi információ”, illetve „Elektronikus tánczene története – multimédiás CD-ROM-mal”) védtem, nyelvvizsgáztam, államvizsgáztam, OKJ-szakvizsgáztam, hanem még a jogosítványt is szereztem.
Mivel édesanyám (és a magyar szociális rendszer) azt sulykolta belém, hogy 26 éves koromig támogatottan tudtam tanulni, ezért 2003 őszén Budapestre költöztem és elkezdtem másoddiplomás képzésemet az ELTE Informatika karán, mint Informatika tanár. Sajnos első évesként rá kellett jönnöm, hogy az első diplomások között vagyok és negyedjére kellene a programozási ismereteket előről tanulnom, valamint bejelentették az ELTÉ-n, hogy mi vagyunk az utolsó évfolyam (nem láttak neki nagy jövőt…) és a politika is csökkentette a támogatásomat 3 évről 2-re, ezért 26. életévemet betöltve el kellett hagynom az alma matert. 12 évig ültem „kockák” között és annyira meguntam a „kockásing+farmer kombót”, valamint a programozásban is elértem azt a szintet, hogy nem nyújtott újat, s nem akartam az életemet gép előtt leélni, ezért az IT-től és az informatikusoktól is elfordultam.
2 évig kerestem a helyem az életben…
2005-ben kezdtem bele szakmai életembe. Egy tehetős kereskedelmi vallású barátom bizalmasaként az ingatlan beruházásait támogattam (megéri-e napelemet tennie a társasház tetejére, megtanultam a CAD-es tervezést és alaprajzokat gyártottam, stb…), valamint egy web- ésgrafikai céget csináltunk Neumann-os cimboráimmal. Sikeres éveinket a mások általi felelősségvállalásban való csalódásommal zártam és ráébredtem, hogy diplomás tanár vagyok.
2006 tavaszától másodállásban elkezdtem karrieremet a RUANDER Oktatóközpontban óraadóként, elvégeztem egy LINUX-adminisztrátori iskolát is, de 2008. áprilisában átcsábítottak teljes értékű oktatónak. Napi 8 vagy 12 tanórát adtam le, hétfőtől szombatig, miközben rengeteg multinacionális vállalat belső működésébe is beleláthattam. 2008. novemberében hivatalos ECDL-vizsgáztató lettem, 2010-ben pedig megszereztem a haladó szintű ECDL-vizsgáztatói szintet is. Ekkor már szakmai igazgatója voltam az iskolának. Annak az iskolának, ahol másfél teremmel kezdődött a tanári pályafutásom és 2010-re már 10 tantermünk volt.
Mivel én voltam az egyetlen bejelentett oktatója, ezért tudom, hogy volt hozzá sok közöm… A tulajdonossal 2011 tavaszára megromlott a viszonyom, emberileg megváltoztatta a jólét és hirtelen felindulásból felmondtam. Innentől kezdve mindenhol tanítottam/vizsgáztattam, főleg ügyviteli-irodai OKJ-s tanfolyamokon: KOTK, Nyugat-magyarországi Egyetem budapesti tagozata, PentaSchool, Számalk Oktatóközpont, Top School, de TÁMOP-5.6.1.A-11/1-2011-0002 keretében 3 fővárosi büntetés-végrehajtási (Kozma utca, Venyige utca, Gyorskocsi utca) intézetben is dolgozhattam, ami által elmondhatom, hogy enyém a legmagasabb oktatás, amit a magyar börtönökben tartottak (sehol nem lehet érettségizni, vagy diplomát szerezni, így az érettségire alapuló OKJ-s Irodai asszisztens tanfolyammal nehezen vagyok űberelhető…). Itt találkoztam Stohl Buci igazi történetével, vagy Tasnádi Péter kóser zárkájával, de láthattam azt is, ahogy a budapesti éjszakai élet koronázatlan királyát, Vizoviczki Lászlót zsákkal a fején hozzák be.
Mivel a jelenlegi kormányunk oktatásra mért csapása, illetve a leoktatott 7 teljes évem alatt elért szakmai dicsőségeim arra sarkaltak, hogy újra szakmát váltsak és más területen keressek kihívásokat.
2012. szeptemberében a közigazgatást választottam és az akkor létrejövő Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (Emberi Erőforrások Minisztériumának legnagyobb háttérintézménye, amely az oktatási, egyházi és kisebbségi területek minisztériumát jelenti) informatikusa, kormányzati ügyviteli szakértője lettem.
2013-ban másodállásként (mivel a köztisztviselői fizetésből nehéz megélni ugyebár..) két barátommal elkezdtünk egy mérnöki irodát építeni, ami annyira beindult, hogy ezen év augusztusában fel kellett adnom a köztisztviselői státuszomat és vállalkozóvá kellett válnom. Alapítottam egy ügyviteli tanácsadással és felnőttoktatással foglalkozó Kft., valamint közösen egy mérnöki irodát. Az iroda annyira beindult, hogy a saját cégemet fel kellett adnom és irodavezetője lettem a mérnöki cégnek, ahol olyan projekteket tudtunk le, mint a ferencvárosi Allianz Aréna beléptető rendszere, a Várkert-bazár ATM-automatái vagy Katarban a világ legnagyobb kézilabdacsarnoka- hogy a legnagyobbakat említsem csak.

Jelenleg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatelemzője vagyok.

Keretessé téve történetemet, füzesabonyi gyermekként, amikor tanáraim megkérdezték, hogy mi szeretnék lenni 3 célt jelöltem meg: építészmérnök, tanár vagy egy minisztérium szürke kis irodistája és örömmel jelenthetem, hogy 34 éves koromra sikerült elérnem mindhármat! Haza már egyre kevesebbet tudok járni, s egyre kevesebb ismerős maradt füzesabonyi is, de a fővárosban az utcán sétálva sokukkal találkozok vagy a virtuális valóságot megtestesítő interneten kapcsolatban vagyok velük.

Remélem az olvasóknak biztatást tudok adni, hogy merjenek álmodni és teljesítsék is be céljaikat.

2015. július 21., kedd



AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK...


Hazatértek a világkupáról karatékáink


A füzesabonyi FSC Honó Dojo versenyzői hosszas felkészülés után vettek részt 2015-07-04-én az All Kyokushin Karate World Cup-on Romániában,Buzauban. A versenyen 12 ország (Oroszország, Bulgária, Azerbajdzsán, Örményország, Ukrajna, Szerbia, Görögország, Németország, Hollandia, Ausztria, Románia, Magyarország) 437 versenyzője indult. A csapat – kiegészülve a náluk és velük együtt felkészülő két tiszafüredi karatékával – a HIKO válogatottjának a Musashi Teamnek színeiben indult, így 8 versenyzőnk léphetett tatamira. 

A romániai utazást hosszas előkészítés előzte meg, hogy a sportolók, és a velük utazó hozzátartozók felkészülhessenek az útra. Július 2-án indultak Buzauba, és 20 órás utazás után érkeztek meg a szállodába. Másnap a mérlegelés rendben lezajlott, majd egy délutáni átmozgató edzést követően, közös vacsora után a kis csapat kellő várakozással, és önbizalommal tért nyugovóra.

A verseny napján kipihenten érkeztek a helyszínre. A sorsolás – miután sokszori változtatás után kiírásra került – nem örvendeztette meg őket, miután minden versenyzőjük bemérkőző volt egy román ellenféllel.
Azt tudták, és el is fogadták, hogy minden hazai pálya egy kicsit lejtős, és szembe szél van; azonban, hogy viharban a Kárpátok ormain felfelé kell mászniuk, azt nem gondolták.
Ezek után az eredményeik a várakozásuknak egy kicsit alulmaradtak. A füzesabonyi Tregova Zsófi 3.helyezést ért el, még Szabó Csenge 1 .helyezett, ill. Szabó Zoltán 3. helyezett lett.

A csapat egy hét pihenő után megkezdte felkészülését a nyári nemzetközi táborra, az övvizsgákra, és újult erővel készül az őszi megmérettetésekre.

Forrás: Láng Zsolt, klubvezető

Forrás:

2015. július 3., péntek

FELSŐS NYÁRI TÁBOR BALATONMÁRIAFÜRDŐN
2015. 

Kitört a vakáció, elérkezett idén is a nyári tábor ideje 26 felső tagozatos Telekis diák számára. Június 27-től július 1-ig töltöttünk felejthetetlen, élményekben gazdag napokat Balatonmáriafürdőn. Kora reggel várt minket a busz, ami csodaszép tájakon vitt minket a Balaton partjához. Szállásunk a Hotel Napsugár volt, gyönyörű, jól felszerelt, minden igényt kielégítő szobákkal és kiszolgálással. Köszönjük szépen szállásadóink, különösen Kati néni kedvességét, aki minden kívánságunkat teljesítette.
Már első nap, érkezésünk után elsétáltunk a balatonmáriafürdői kikötőbe. Fürdést ugyan nem engedett ekkor még az idő, de sebaj! Vízibiciklizésre és a szép kikötő feltérképezésére, fagyizásra mégiscsak lehetőséget adott.
Második napon elutaztunk a közeli Marcaliba, ahol egy fedett élményfürdőben elfeledkezhettünk a kinti esős időről. Úszómedencében úszhattak az ügyesebbek tanár bácsi felügyeletével. A lazulásra vágyók pezsgőfürdőt élvezhettek, vagy a szaunában, gőzkabinban is eltölthettek egy kis időt. Majd végre kisütött a nap, beindult a kinti csúszda, amit a kis csapat rögtön birtokba is vett!
Hétfőn az utunk Keszthelyre vezetett. Itt a Festetics-kastélyt és a hintómúzeumot tekintettük meg. Régi idők csodaszép emlékeit láttuk, majd a kastély környéki parkban sétáltunk. Fagyizás után visszatértünk a szállásunkra, majd strandolás következett végre a Balatonban!
Kedden kicsit messzebbre vezetett az utunk: a veszprémi vadasparkba. Utazás közben megcsodáltuk a gyönyörű Badacsonyt, és a Balaton partját. Nagyon szép napot töltöttünk itt a különleges állatokat megcsodálva. Visszatérve természetesen újra a fürdőzésé volt a főszerep.
Utolsó nap délelőtt is volt lehetőségünk még fürdőzésre, majd a finom ebéd után indultunk haza, búcsút intve a szép Balatonnak.
Szép emlékeket, élményeket szerzett újra a kis csapat, a kikapcsolódás számtalan lehetőségét felhasználva. A parton foci és kosárlabda-„bajnokságok” is folytak. Sokat sétáltunk és megcsodáltuk a gyönyörű balatoni naplementét. Hiába volt televízió is a szobákban, a gyerekek inkább együtt töltötték az időt, jókat beszélgetve, jókat nevetve! Hazaúton a jelszó újra ez volt: „Jövőre veletek ugyanitt!”
Ezúton köszönjük szépen Sulyok István tanár bácsi, mint kísérő pedagógus segítségét! Valamint Marót Miklós buszvezetőnk segítőkészségét, munkáját, hogy vigyázott biztonságos utazásunkra. Külön köszönet jár még Ragó Attila képviselő úrnak, az oktatási bizottság elnökének, aki a csomagjaink szállításban nyújtott számunkra segítséget. Végül, de nem utolsósorban, kihagyhatatlan a szülők támogatása, akik lehetővé tették a gyerekek részvételét a táborban, maradandó élményekkel gazdagítva őket ezzel!
Bernáth Melinda


táborvezető
További képek:
Sajnálatos módon a képek le-és feltöltés közben összekeveredtek.
Helyszínek: 
1.Séta a kikötőben, strandolás, koncert és játék a parton, a szálláshelyünkön és buszozás közben. — Balatonmáriafürdő környékén.
2. Élmény  - és gyógyfürdő Marcali

3. A Festetics-kastélyban, hintómúzeumban, és séta a kastélykertben, Keszthely

4. Vadaspark

(szerk.)


"ÉN IS A TELEKIBE JÁRTAM...."

14. rész

BERKES ZSUZSI


Berkes Zsuzsi vagyok, a  ’82-es évjárat egyik képviselője, akit 200 km-re sodort a szél, de ne fussunk ennyire előre!
Általános iskolai tanulmányaimat 1989-ben kezdtem meg nagy lelkesedéssel az akkor „Tornyos” iskolaként emlegetett kicsi iskolaépületben. Németh Margit tanárnőre nagyon szívesen emlékszem, ennyi vidámság, szeretet és nevetés nagyon kevés ember lelkében fér el. Sok hasznos tudnivalóval együtt azt is megtanultam, hogy fel van vágva a nyelvem – amit akkor még nem igazán értettem, de mára tudom, hogy ez igencsak hasznos tulajdonság – ezzel tudom magam megvédeni!
A 3. osztályt már a „nagyok” között, az iskola máig is nagyon szép épületében kezdhettük el, osztályfőnökünk Rátkai Istvánné tanárnő volt, aki csendesen mosolyogva egyengette utunkat. Rengeteg szakkör és sportolási lehetőség várt minket, nekem a kézilabda volt a kedvencem, később egészen szép eredményeket értünk el az iskolai csapattal, Szabó István tanár úrral sokszor utazhattunk vonattal Kálba, Kompoltra játszani a többi iskola ellen. A legkedvesebb emlékeim egyike ez, hiszem a nyomait a mai napig büszkén viselem a testemen. Aligha van valakinek ennyi görbe ujja és nagy tenyere! J Ezeket nagyon fontosnak tartom az életemben, hiszen arra tanított meg, hogy egy kevésbé sportos, gyengébb képességű, gömbölyű lányka saját akaratából lehetett egy ilyen jó sportcsapat tagja! Hálával is gondolok Tajta József tanár úrra, aki megadta a lehetőséget, remélem, megérdemeltem!
5. osztálytól kezdve büszke felsősként tanultunk Gál Péterné tanárnő vezetésével. Minden elismerésemet kivívta, amiért ennyi kamasz gyerekkel ilyen türelemmel és szeretetetl értett szót, mert mi akkor már szinte felnőttnek éreztük magunkat.

Összességében általános iskolai emlékeimnek nem volt szüksége semmilyen korrekcióra, semmit nem szépített rajta az idő, mert elég szép volt „nyers” verzióban is.
Megtanultam tanulni, sportolni, sok szép élményem van, megtanultam küzdeni a nehézségekkel a magam módján és sok barátságot kötni is! A mai napig emlékszem vonalas telefonszámokra a régi időkből, ennél többet azt hiszem, nem is kell leírnom … J
Tanulmányaimat a Neumann János Szakközépiskolában folytattam, ahol elmondhatom, hogy „megéltem” a felső tagozatban tanultak nagy részéből. A nagybetűs élet kapujában is sikerült nem szégyent hozni szüleimre és általános iskolai tanáraimra, felvételt nyertem a salgótarjáni PSZF-re.
3 és fél év nagyon kemény munka várt rám, hiszem gimnazistaként belecsöppentem a pénzügyes és számviteles „nagy koponyák” közé, de a 300 fős kezdő évfolyamból benne voltam a 100 fős végzős csapatban.

Ezek után úgy hozta az élet, hogy Esztergomban kezdtem dolgozni, nagy kalandvággyal és tenni akarással a hónom alatt. Végül is, valamennyire jó irányba indultam, mert azóta is itt vagyok.
Ezen a fotón pár évvel ezelőtt éppen a vár alól nézem a kilátást.

Ami itt történt velem az elmúlt 10 esztendőben, nem férne bele egy fogalmazásba, meg is próbálom rövidre fogni:
Megszerettem az autósportot és megtanultam beleszólni az autó építésbe és szervizbe – szakma híján nem mondhatom, hogy ezeket önállóan tudom csinálni J

Megtanultam táncolni is – azt mondják, akik látták

A sport szeretete megmaradt – csak átalakult … J


És azért kulturálódni is szoktam

Jelenleg Nyergesújfalun élek egy kis lakásban a barátommal, 3 évet töltöttem el azzal, hogy kitanuljam az autóvillamosság és műanyagozás rejtelmeit (gyári autókba építettem extrákat), letettem a targoncás jogosítványt és visszatértem az eredeti szakmámhoz, könyvelőként dolgozom az esztergomi gyermekotthonban.
Így marad energiám tervezni a jövőt: szeretnénk egy kertes házat és lassan-lassan már azt is, hogy apró talpak hangját halljuk a padlón dübörögni.
Ha kérdezik, büszkén mondom, honnan jöttem, mesélek az otthoni ételekről, szokásokról, gyerekkoromról és szüleimről. Végül is itt csak hallomásból ismerik a hevesi dinnyét, a vasútállomás alig néhány sínpárból áll, a sóskafőzeléket meg fokhagymásan készítik! J Én a Teleki menzáján nem így ettem …
Köszönöm a lehetőséget!
Berkes Zsuzsi                                                     Esztergom, 2015.06.25.