A
kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megtartását az Országgyűlés 2000.
június 13-án elfogadott 58/2000. sz. határozata rendelte el. Ennek értelmében
minden év február 25-én megemlékeznek a kommunizmus áldozatairól a középfokú
oktatási intézményekben.
1947.
február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló
szovjet katonai hatóságok jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba
hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban.
Kovács
Béla (1908-1959) személyes drámájának felidézése is segít abban, hogy ne
feledjük a szörnyű bűnöket és a rendszerré szerveződő törvénytelenséget.
A
Kisgazdapárt titkára a párt centrumával és baloldalával tartott. A
leghitelesebb és legnépszerűbb kisgazda vezetők közé tartozott, aki vállalta a
nyílt konfrontációt a kommunistákkal, éppen ezért jelentett veszélyt a hatalom
megragadására és kisajátítására készülő Rákosiéknak. Azonban azt nem tudták
elérni, hogy a képviselőként mentelmi joggal rendelkező Kovácsot kiadja a
parlament. Ezért a szovjet állambiztonságra maradt a piszkos munka. Koholt
vádak alapján Szovjetunióba hurcolták, ahol életfogytiglani börtönre ítélték. A
GULAG-on és a Ljubljankán ismerhette meg testközelből a létező szocializmus
rémisztő valóságát. Mint annyi más politikai fogolynak, neki is Sztálin halála
adott reményt a szabadulásra. Két és fél évet kellett még várnia, hogy 1955
novemberében hazahozzák, és újabb hat hónap következett magyar börtönökben,
hogy szabadlábra helyezzék. Itt, ha lehet, még komiszabbul bántak vele, mint a
Szovjetunióban, verték, megalázták. Egészsége megrendült a hosszú fogság
alatt. 1956 áprilisa és októbere között visszavonultan élt Baranya megyében.
Az ’56-os
forradalom során kapcsolódott be újra a közéletbe – olyannyira, hogy néhány
napig Nagy Imre koalíciós kormányának tagja lehetett. A szovjet megszállást
követően egy ideig abban bízott, hogy tárgyalásos úton sikerülhet a forradalom
vívmányait legalább részben megőrizni, de hamar rájött, mindez látszat, Kádárék
csupán időt akarnak nyerni az egyezkedéssel.
Kovács
Béla ekkor már nagyon beteg volt. Ez is, meg az átélt megpróbáltatások, a
szovjet fogságban szerezett tapasztalatok és a demokratikus kibontakozás
reménytelensége is magyarázhatja, hogy képviselő lett a kádári bábparlamentben.
Semmit nem ért az akkori világból és Kovács szorongatott helyzetéből, aki ezt
ma árulásnak tekinti.
Mintegy
100 millióra szokás ma becsülni a kommunizmus összes halálos áldozatának
számát. Ebből a szovjet területet nem számítva, mintegy 1 millióan halhattak
meg Kelet-Európában. Romsics Ignác történész szerint nincs olyan magyar
család, amelyet így vagy úgy ne sújtott volna a kommunista represszió.
Forrás>>
