Azt hiszem, mindannyian szembetaláltuk
már magunkat azzal a problémával, amikor a csemeténk valamelyik tanárával
nézeteltérésünk támadt. Ismerős, ugye, ahogy otthon röpködnek a „hülye tanár”,
„hülye iskola”, „hülye rendszer” kifejezések – és sokszor nem is csak a gyerek
szájából… Nos, az a helyzet, hogy én magam pedagógus családból származom,
anyukám révén jóformán belenőttem abba, hogy a szülő-tanár konfliktusokat a
másik oldalról lássam (mármint a tanár oldaláról). Aztán jó magam is tanár
lettem (igaz nem iskolában „praktizálok”), sok barátom most is tanít, most
pedig a saját gyerekeim is iskolába mentek-mennek, úgyhogy immár
szülőként is megtapasztalom a helyzetet.
Bizony, sokszor nem azonosak a
tanárokkal az oktatásról, a rendszerről szóló elképzeléseink. Mégis azt
gondolom, ha elég intelligensen állunk hozzá, és ha pár dolgot szem
előtt tartunk, sokkal közelebb juthatunk a megoldáshoz, azaz, hogy a gyerekünk
jól érezze magát az iskolában, akarjon, szeressen, tudjon tanulni, fejlődni. Hogy
harmonikus legyen az az idő, amit az iskolában tölt – mind a gyerek, mind
a tanár, mind a szülő számára.
Tehát mi az, amit szülőként érdemes
figyelembe vennem?
1. Néma gyereknek…
Amikor valamilyen probléma merül fel a
gyerek iskolai életében, jó esetben ezt otthon megbeszélik. Ha a probléma
továbbra is fennáll, sok szülő hajlamos arra, hogy elkezdi belelovallni magát
(és a gyerekét is) a dologba, és mint egy hógolyót görgeti-görgeti maga előtt,
egyre duzzasztva azt. Amikor pedig odáig jut, hogy a tanárral is beszéljen, már
annyira felturbózta magát, hogy robban, mint egy időzített bomba, a tanár meg
csak pislog, és teljesen normális emberi reakcióként elkezd védekezni. (Ugye
mindenki ismeri a „b** meg Nyuszika az ásódat!” viccet?)
2. Támadás helyett higgadtan, racionális
beszéljünk
Olyan sokszor nem is feltétlen azzal van
a baj, amit közölni szeretnénk a gyerekünk tanárával, hanem
azzal, ahogyan azt tesszük. Személyes hitvallásom az, hogy
„úgy viselkedj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled is viselkedjenek”, de
talán annyi is elég, ha belegondolsz, a barátaiddal, kollégáiddal, főnököddel
milyen hangnemben beszélsz. Miért ne érdemelne meg ugyanilyen bánásmódot az,
aki a csemétédet próbálja okosítani? Elég valószínű, hogy a tanár is jobban
hajlik majd a közös megoldásra, ha kedves hangnemben zajlik a beszélgetés.
Egyszerűen pozitív energiákat használjunk.
3. Ha problémád adódik a tanárral,
azt vele beszéld meg
és ne a többi szülőtársat uszítsd, ne az
igazgatósághoz fordulj (oda csak akkor, ha miután többször is beszéltetek a
tanárral, sem juttok dűlőre). Semmi értelme a negatív energiákat felturbózni,
ha azzal az egyszerű módszerrel, miszerint a tanár tudtára adod, hogy van
valami baj, megelőzheted a vihart. Persze senki nem szeret konfrontálódni, de
próbálj meg nem szembenállásként, hanem közös munkaként tekinteni a helyzetre.
4. Tartsd szem előtt a célt – azaz,
hogy a gyereked helyzetén javíts
Ne azért beszélj a tanárral, hogy a
saját igazadat igazold, ne az legyen a cél, hogy jól megmondd neki a magadét,
vagy hogy bosszút állj azért, ahogyan a gyerekeddel viselkedett. Az a cél, hogy
a gyereked jól érezze magát az iskolában, akarjon, tudjon tanulni, és minden
valós vagy vélt akadály elháruljon ennek az útjából.
5. Próbáljatok közös nevezőre jutni
Mint ahogy az esetek legtöbbjében az
igazság nem csupán itt vagy ott van, a megoldás is valahol félúton lesz. Ha a
tanár javasol valamit, amivel te szülőként hozzájárulhatsz a helyzet
javításához, légy nyitott rá! Működjetek együtt! De ugyanígy
6. Te is előállhatsz javaslatokkal
Persze ne a tutit próbáld megmondani a
tanárnak, ne úgy tűnjön a dolog, hogy belekontárkodsz az ő
szakterületébe, de mégiscsak te ismered a legjobban a gyerekedet, te
tudod a legjobban, mi működik nála és mi nem, mi motiválja és mi húzza le.
Ezeket mind mondd el a tanárnak, mert lehet, hogy egyszerűen csak nincs
birtokában ezeknek az információknak. Azaz törekedjetek együttműködésre.
7. A tanárnak
egy bizonyos rendszer keretein belül kell tanítania
Azt, hogy ez a rendszer jó-e vagy sem
mindenki maga dönti el. Ettől még a tanár kezét kötik bizonyos dolgok:
osztályozni kell, tanterv van, az oktatási rendszerünk a viágot 6-8 tantárgyra
bontja le, és ezek alapján kell tanítania, az órák 45 percesek, stb. Persze van
olyan tanár, aki ezeket a határokat rugalmasan kezeli, de a rendszer hibáit ne
a tanáron verd le. Ezzel senkinek nem segítesz. Pláne nem a gyerekednek.
8. A tanár is csak ember
Akinek lehetnek rossz napjai, magánéleti
problémái, sőt hibás döntései is. Persze az nem jó, ha mindezeknek a gyerek
látja kárát, de ha ezeket szem előtt tartjuk, és nem támadólag lépünk föl
ellene, hanem segítő szándékkal, nagyobb az esélye, hogy a negatív hullám
elülte után a gyerek helyzete visszaáll a normálisra, vagy talán még javulhat
is. Arról nem is beszélve, hogy ha már elég érett hozzá a gyerek, el lehet vele
beszélgetni arról is, hogy a tanár nem mindenható, ő csak egy bizonyos
szemszögből látja a gyereket (pl. azt gondolja, hogy arrogáns a gyerek). Ami
lehet, hogy nem igaz (lehet, hogy a diák csak a bizonytalanságát leplezi
ezzel), de fontos, hogy a gyerek tudja, a külvillág számára ez bizony így
csapódik le. Ilyen tekintetben a tanár egy tükör lehet, ami nagyban segíthet a
személyiségfejlődésben.
9. Nem várhatjuk el, hogy a tanár oldja
meg azt, amit nekünk, szülőknek otthon nem sikerült
Bizony a gyereknevelés melós műfaj,
mindig van benne kihívás (hú, ez nagyon szépre sikerült, szóval néha pokoli nehéz,
és kilátástalan). Főleg, ahogy kamaszodik a gyerek és kezd egyre kevésbé
figyelni arra, amit mi szülőként mondunk neki, ilyenkor olyan könnyű
belecsúszni abba, hogy „majd az iskola megoldja”. (Persze ez legtöbbször ilyen
világosan nem fogalmazódik meg, mégis ott lappang a mindennapokban.) Pedig nem,
az iskola nem fogja megoldani, neki nem ez a dolga. Igenis, sok időt kell
együtt tölteni a gyerekkel, sokat kell vele beszélgetni, játszani, a világ
dogairól eszmecserélni. Nevelni. Nem direkt módon, de ott kell lennünk az
életében, hogy példát vehessen rólunk.
10. Lépj hátra kettőt, és nézd meg,
valóban probléma-e a probléma
Fontos, hogy ha úgy látjuk, baj van,
foglalkozzunk vele. Mégis, érdemes néha leülni, venni egy nagy levegőt és
megkérdezni magunktól „Ez a probláma két hónap múlva is probléma lesz?” Néha
ugyanis apró-cseprő dolgokat is képes a gyerek vagy a szülő felnagyítani, és a
bolhából elefántot csinálni. Míg ha egyszerűen kivonjuk a problémát tápláló
energiákat (azaz nem foglalkozunk vele), magától is meg fog szűnni. Lehet, hogy
a gyerek épp azért nem figyel az órán, mert egy borzasztóan izgalmas könyvet
olvas otthon, és már csak pár nap, hogy befejezze, addig viszont teljesen a
bűvöletében él. (Ez személyes tapasztalat a saját diákéveimből) : )
Az iskolás évek alatt a gyerek
(szellemi, lelki és testi) fejlődésére sok tényező van hatással, de kettő
kiemelkedik ezek közül: a tanár(ok) és a szülő. Együtt dolgozunk azon,
hogy kiegyensúlyozott, boldog felnőttek váljanak a gyerekekből.Együtt,
tehát mindkét fél aktívan tesz érte. Ebben a cikkben ahhoz próbáltam segítséget
nyújtani, hogy szülőként hogyan tudom ezt a közös munkát segíteni.
Arra szeretném kérni a padagógus
olvasótábort, hogy saját tapasztalatból mondják el, ők hogyan látják a
helyzetet. Mit tudnak ők tenni (amit mi szülőként sokszor nem is látunk) a
gyerekek érdekében. És mi az, amit fontosnak tartanának még, hogy mi
szülők tudjunk.
Mind a szülők, mind a tanárok, nevelők
részéről várjuk a kommenteket, de arra kérnélek benneteket, a hangnem legyen
pozitív. Ne vagdalkozások, sértődött megjegyzések kísérjék ezt a cikket, hanem a
közös cél elérése érdekében segítő mondatok, biztatás és sok pozitív energia!
Segítsük egymást! Hiszen ha jobban értjük egymást, könnyebben is
tudunk együttműködni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése