AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK...
„HŐSÖK ÉS PÉLDAKÉPEK”
ORSZÁGOS TÖRTÉNELMI CSAPATVERSENY
2016
November 20-án kezdődött a „Hősök és példaképek” elnevezésű országos
történelmi csapatverseny. Iskolánkból négy lelkes, történelmet szerető 6.
osztályos tanuló indult a megmérettetésen: Besenyei Vivien, Bodnár Nóra, Kis
Vivien és Mohácsi Patrícia.
A verseny célja az volt, hogy a versenyzők végiggondolják, mit jelent a hős
és a példakép fogalma, sok érdekes történelmi és irodalmi példán keresztül.
Olyan magyar és világtörténelmi alakokkal, irodalmi hősökkel és ma élő
hírességekkel ismerkedett meg a csapat, akiket életük és munkásságuk arra
predesztinált, hogy fáklyaként szolgáljanak embertársaik előtt.
A verseny egy feladatlap kitöltése és egy projektmunka köré épült. Emellett
önálló feladatmegoldásként kellett véleményüket leírniuk fogalmazás formájában.
A feladatlapon szerepelt rejtvény, szövegértés, fogalmazás, kérdés-felelet,
igaz-hamis választás is. Témája nagyon változatos volt: János vitéz, Szondi két
apródja, Leonidász és a spártai 300, Harry Potter a hős varázslótanonc,
Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, és egy mai hős: Böjte Csaba atya.
Egyéni fogalmazásukban pedig arról kellett írniuk, mely tettei és emberi
tulajdonságai miatt tekinthető gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar,
példaképnek.
A projektmunka egy 12 oldalas füzet elkészítése volt. Ebben öt olyan ma is
élő magyar kiválóságot kellett bemutatniuk a tudomány, sport, irodalom vagy
művészet terén, akiket egy mai fiatal méltán választhat követendő példának. A
lányok választása az alábbi hírességekre esett: Görbicz Anita, Hosszú Katinka,
Rubik Ernő, Halász Judit és Mészöly Ágnes. Az írónővel egy közönségtalálkozó
alkalmával a Bródy Sándor Megyei Könyvtárban volt szerencsénk személyesen is
találkozni.
A csapat nagy szorgalommal, és dicséretes, kitartó munkával dolgozott,
amelynek meg is lett az eredménye: országos 4. helyezést értek el, valamint
különdíjban is részesültek.
GRATULÁLUNK!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése