"ÉN IS A TELEKIBE JÁRTAM"

20 . RÉSZ

Lakatos Eszterrel

Olyan egyetemista lány, aki nem szeret unatkozni, nem bírja a semmittevést, a határidőnaplójában elvétve adódnak csak üres foltok. Remekül zsonglőrködik az egyetemi tennivalók, az óratartások, az edzések és saját edzettségének fenntartása között. Hogy mindezt hogy éli meg és hogyan tud mégis kikapcsolódni? Erről és még rengeteg másról kérdeztük az ELTE BEAC Aerobik szakosztályának zumbaoktatóját, Lakatos Esztert.

Arról mesélj először, hogyan néz ki egy napod!

Igazából még egyetemista vagyok, a Bárczira járok, most vagyok negyedik éves. Ebben a félévben nagyon nehezek a napjaim, főleg a hét eleje. Általában minden nap korán kelek: olyan 6, legkésőbb 7, de az már nagy luxus. A gyakorlataim miatt viszont van olyan, hogy 5-kor, 4-kor; nagyon változó, attól függ, hova kerülök ki külső helyszínre. Szeretem, ha nyugalmasan indul a reggelem, nem szeretek kapkodni, jobb mindenre időt hagyni. Reggeli és nagy bögre kávé, ezután indul igazából a napom. Délelőtt folyamán vagy gyakorlat, vagy suli, délután – ha jut időm – akkor edzőterembe megyek, vagy bármilyen más aktív mozgást végzek, például futok. Este pedig edzést tartok, általában ugye a Bárczin 6-tól. Ebben a félévben úgy alakultak az edzések, hogy kredites tesit is tartok – szintén hétfőn, 1-2-ig. Ha ennek vége, akkor vissza a koleszba, óratervet írok, tanításra készülök, eszközt készítek, színezek, rajzolok, vágok. A keddem is hasonlóan telik, viszont a szerdám a legkeményebb, akkor 5-kor kelek. A csütörtököm könnyebb, pénteken pedig már utazom haza.

A rendszeres mozgás mindig része volt az életednek, már kislány korod óta?

Igen, már elég pici korom óta. Sokféle mozgást kipróbáltam. Ötéves koromban láttuk az otthoni hírlapban, hogy kis gyerekeknek indul majorette kurzus és arra iratkoztunk be. Számomra itt kezdődött az aktív mozgás. Három évig majorette-eztem – ingázás miatt viszont sajnos abba kellett hagynom. Általános iskola alatt jött a zeneiskola, mellette pedig moderntáncra iratkoztam be. Ott is néhány évet lehúztam, ami alatt rengeteg stílust kipróbáltam: hip-hopot, balettet, jazz balettet. Ezután teljesen véletlenül adódott úgy, hogy bekeveredtem egy társastánc órára, amin végül ott maradtam. Ezt néhány évig versenyszerűen űztem – latin- és standardtáncokat is táncoltunk a partneremmel. A heti rendszerességű versenyeket nagyon élveztem, bár nagyon fárasztó is volt. Amikor kezdődött a gimi, a társastánc abba maradt. Átvette a helyét a zumba. Az akkori táncpartnerem (és egyben edzőm) az elsők között volt akkoriban, azok között, akik behozták a zumbát Magyarországra; nálunk ezek voltak az erőnléti edzések. Eleinte utáltam a zumbát, nem is értettem, mi a lényege, nem szerettem járni. De ahogy egyre többet zumbáztam, kezdtem megkedvelni. 16 éves voltam, amikor bedobtak a mélyvízbe: kaptam a kezembe egy CD-t, egy magnót, egy 40 fővel teli tornatermet, ahova beküldtek és mondták, hogy tartsak edzést. Onnantól kezdve – kisebb kihagyásokkal – folyamatosan tartok edzéseket. Az edzőm sajnos már nincs velünk, és én akkor úgy éreztem, hogy ezt a zumbát tőle kaptam, hogy ezzel a tudással rendelkezem és oktató lettem, azt neki köszönhetem. Úgy gondolom, ezt okkal kaptam tőle, így mindenképp csinálom kell.

Hogyan kerültél kapcsolatba az ELTE Aerobikkal? Hogy váltál itt is oktatóvá?

Ez egy vicces történet. Sok egyetemistához hasonlóan én is elmentem a gólyatáborba, ott szóltam el magam, hogy zumbaoktató vagyok. Talán pont egy illetékes meghallotta, akinek valószínűleg terve volt, hogy legyen a Bárczini is valami sport – mert akkoriban ott még nem volt semmi. A gólyatábor után másnap már hívott a Szilvi, hogy hallotta, most kezdem a sulit és zumbát is oktatok, mit szólnék hozzá, ha tartanék edzéseket. Ez elég gyorsan jött nekem, ahogy kezdtem az ELTE-t, úgy kezdtem az edzések tartását is. Azóta itt vagyok, és imádom, amit csinálok és a vendégeimet is.

Milyen érzés, amikor tanítasz?

Elkezdeni mindig nehéz, hiszen általában este vannak az edzések. Mindig egy nagyon hosszú nap után vagyok, fáradtan, kimerülten, van úgy, hogy éhesen-szomjasan. Amikor pakolom be a cuccaimat (ruha, CD-k, stb.), akkor már elgondolkodok rajta, hogy milyen számokat viszek, milyen jellegű edzést tartok, ugyan kik lesznek ott. Túl kell lendülni egy ponton, ami általában az a pont, amikor megszólal a zene. Akkor minden aznapi gond, nehézség elszáll és csak az edzés van meg a lányok. Nagyon felszabadultan érzem magam, szuper érzés az, hogy mégsem valami nagyon kötött dolgot csinálok. A fejemben van minden, nem is gondolkodom azon, melyik lépés után, mi jön, annyira ösztönös, hogy fel tudok szabadulni közben. Szinte már rutin az egész. Emellett szuper érzés azt is látni, hogy mások ezt élvezik. A lányok is többnyire gondterhelten, fáradtan érkeznek, látszik rajtuk, hogy hozzák az aznapi terhüket. Mindig megkérdezem tőlük, hogy érzik magukat. Erre általában nem mondanak semmit, de az arcukra rá van írva, mit éreznek: kimerültek, unalmasabb óráról jöttek, késett a metró, dugó volt, nem tudtak enni edzés előtt. Mindegyikük cipel valamit. Ekkor elmondom néhány szóban, hogy én hogy érzem magam, ilyenkor picit kezdik kizárni a negatív dolgokat, amiket magukkal hoznak. Bemelegítéskor még látom az unott arcokat, viszont már a második-harmadik számnál észrevehető, hogy elengedték a napi gondokat és átadják magukat annak, amit én és a zumba adunk nekik. Felszabadultság, pörgős zenék és jó táncok.

Ilyen a zenei ízlésed is egyébként, mint amikre zumbázni szoktál?

Tejesen változó, mit hallgatok. Amikor motiválatlan vagyok és rosszkedvű, akkor ilyen zenéket rakok be. Felütöm a CD-s pakkom és kiválasztok valamit, ami pörgős, mozgós, és amihez kellemes emlékem fűződik: egy koreográfia, egy élmény, vagy az első alkalom, amikor erre tartottam edzést. Ilyenkor egyből más lesz a hangulatom. Amikor bárhol meghallok ilyen zenét – akár a rádióban, akár csak valaki csengőhangját a buszon –, akkor jönnek az ötleteim a koreográfiákat illetően. Nekem a zene, az nagyon sokat segít, mindig meghatározza az aktuális hangulatomat; mindig olyan zenét választok, amilyen hangulatban vagyok, vagy amilyenben szeretnék lenni.

Milyen gyakran készítesz új koreográfiákat?

Nagyon változó. Ez alatt a 7 év alatt megfigyeltem, hogy vannak nehezebb időszakok, viszont vannak olyanok is, amikor szinte szárnyalok. Akad olyan, amikor semmi sem jön, nem is vágyok semmi újra, szeretem, amiket megszokta, egyszerűen nem is tudok készíteni új sorokat – nem jön az az érzés. Viszont az utóbbi félévben annyira felbuzdultam, hogy egy évre valónyit összehoztam. Nyilván nem cserélem gyakran a koreográfiákat, mert változnak a vendégek és az ízlések is. Azt vettem észre, hogy a lányok, akik járnak hozzám, jobban szeretnek olyan órára becsöppenni, ahol nem túl sok meglepetés éri őket. Olyanokat szeretnek, amiket már ismernek tavalyról vagy azelőttről, szeretnek ragaszkodni a megszokott dolgokhoz, mert akkor tudnak igazán felszabadulni. Szoktam egyébként változtatni a koreokat, kb. kéthavonta egy újat hozok – bár az utóbbi 2 hónapban 4-5 újdonságot is bedobtam, úgyhogy az lehet, kicsit sok volt nekik. Akik már évek óta járnak hozzám, nekik tudom, hogy kell az új. Azoknak pedig, akik frissen csöppennek be közénk, nekik nem hozhatok ilyen gyorsan újakat, nekik előbb meg kell szokni a stílust, az edzés milyenségét, a zenéket, a gyorsaságot. Igyekszem az edzéseket mindig az adott vendégkörhöz igazítani.

Voltál már más BEAC-os aerobikoktató óráján?

Még soha nem voltam, nem tudom, miért, viszont nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet. Sajnos az időm nem engedi ezt.

Ha mégis elmennél, akkor mit próbálnál ki?

Aerobikot. Mindenképp egy sima, basic aerobikedzést néznék meg.

Más BEAC-os edzést kipróbálnál, ami nem feltétlenül az aerobik szakosztály órája?

Igen, szívesen. Akár egy karatét , vagy boksz-jellegű dolgot is.

Milyen érzés, amikor ketten tartotok zumbát? Ugye erre az aerobik héten volt példa, amikor Ramónával közösen álltatok ki órát tartani.

Nehezebb sokkal, mint egyedül. Mindketten nagyon különbözőek vagyunk, így nehéz összehozni azt, hogy egy olyan óra kerekedjen ki, amilyet tartanék magamban. Nehéz alkalmazkodni. Mi szinte sosem dolgozunk együtt, nem is találkozunk, két különböző zumba stílust is képviselünk – egyébként sincs két egyforma oktató. A lányok is mondják, hogy teljesen más jellegűek az óráink, én pörgök, ugrálok, erősítést tartok, Ramóna pedig táncosabb, csajosabb zumbát. Nagy kihívás más valakivel edzést tartani. Gondolni kell arra, mit tervez a másik és úgy válogatni össze a zenéket, hogy passzoljanak egymáshoz. Fárasztó is, nem csak fizikailag, hanem agyban is: csináljuk egymás koreográfiáit, amiket nem ismerünk és nem is szemből látjuk a másikat. De úgy gondolom, mindig meg tudjuk ezt oldani.

Na és zumbán szoknya vagy nadrág?

Nadrág. Alapból nadrágos típusú lány vagyok. Régebben csinosabban öltözködtem, többször hordtam szoknyát, magas sarkút, blúzokat. Mióta felköltöztem Pestre, azóta lettem tornacipő-farmer-kardigán kombós lány. Ebből próbálom kimozdítani magam, viszont edzés közben is a nadrágot képviselem. Szoknyát ritkán, főleg fellépésre. Nadrágban kényelmesebben érzem magam, jobban beleillik a komfortzónámba.

A kicsit ügyetlenebb vendégeidet hogyan tudod motiválni, segíteni?

Mindig is annak a híve voltam, hogy mi egy közösség vagyunk, így sosem teszek különbséget az emberek mozgáskészsége között. Vannak, akik bátrabbak, jobban elengedik magukat, előre állnak, lehet, hogy jobban is mozognak. De érkeznek olyanok is, akik kicsit félénkebbek, a hátsó lépcsőn jönnek le összehúzott vállakkal, tudom, hogy ők olyan emberek, akinek nehezebben megy majd. Mindig el szoktam mondani, hogy érdemes előre állni, onnan több mindent látni. Mindig felhívom a figyelmet arra, ha valamit máshogy kell csinálni (nyújtsd ki a karod, ugorj magasabbra), de sosem arra az emberre nézek közben, aki elrontotta. Sosem emelek ki senkit. Úgy gondolom, ráismernek magukra; mindig lemásolom azt, amit csinálnak, és ez mindenkinek szól. Aki figyelmes és jól akarja csinálni, az ezt leveszi és kijavítja. Szerencsére az a tapasztalatom, elérem a vendégeimnél azt, hogy ha kérdésük, gondjuk, hozzászólásuk van, akkor oda mernek jönni hozzám. Ez nagyon jól esik, hiszen ezek szerint olyan kép alakul ki rólam, ami azt mutatja, bennem lehet bizalmuk. Ha valami nehéz, odajönnek tanácsot kérni. Van olyan oktató, aki kiemeli azt, aki ügyetlenebb, viszont ezt nem tartom fairnek.

Nagyon mozgalmasan telnek a napjaid: suli, zumba, saját edzésed…ha akad szabadidőd azt hogyan töltöd? Hogy pihensz?

Én hogy pihenek? Ez nagyon jó kérdés… edzéssel! Általában lemegyek a konditerembe. Esetleg beteszek egy sorozatot – nagyon nagy sorozatfüggő vagyok – és így sajnos sokat TV-zek. De ez jó, mert ilyenkor nem gondolok semmire, csak pihenek. Szabadidőmben szoktam elmenni fodrászhoz, kozmetikushoz, körmöshöz, felteszek egy pakolást, tehát csupa csajos dolog. És ilyenkor finomakat eszem. Nem mindig minőségi a pihenés, viszont a hétköznapokban annyit olvasok, tanulok, használom az agyam, hogy szükségem van olyan időtöltésre, amibe nem kell energiát belefektetni. Egyébként szeretek sütni-főzni, az is kikapcsol. Szeretek új sütiket kipróbálni, nagyon édesszájú vagyok.

Az étkezésedre mennyire figyelsz oda?

Igyekszem odafigyelni. Sajnos nagyon hízékony alkat vagyok, bármennyit mozgok, akkor is képes vagyok felszedni néhány dekát. Úgy érzem, megtaláltam azokat az ételeket, amik finomak, mégsem fogok tőlük meghízni. Úgy csillapítom az édesség iránti vágyamat, hogy reggelire diétás sütit eszem, amit magam készítek. Ma reggel egy zabos-meggyes-diós szeletet készítettem, nagyon egyszerű, mindet bele sütinek nevezem. Ez kicsit édesség is, meg egészség is. Emellett sok gyümölcsöt eszem. Természetesen szoktam bűnözni, néhanapján kell is. Amikor pihenek, akkor szoktam a kevésbé egészséges ételek felé fordulni: pizza, nem diétás süti, nem teljes kiőrlésű lisztből készült termék, stb.

Karácsonykor hogy alakítod az étkezést?

Anyukám nagyon figyelmes, már hozzá szokott az évek alatt, hogy én nem eszek meg mindent. Így mindig igyekszünk úgy összeállítani a karácsonyi menüt, hogy abból én is tudjak jót enni. Készül mindig csirkemell, köretnek meg rizs vagy párolt zöldség. Mellé természetesen a többi, hagyományos fogás, például a töltött káposzta, amitől nem hízok –tavaly karácsonykor még fogytam is. Eszek bejglit, sütiket, viszont próbálok mértéket tartani. Ez annak az ideje, amikor lehet bűnözni. Egyébként ilyenkor is szoktam sütni.

Téli sportokért mennyire vagy oda?

Régen a versenytánc miatt nem akartam sem síelni, sem korizni, féltettem a lábaimat; ha eltörik, már nem mozog úgy, mint azelőtt. Így nekem sajnos ezek kimaradtak és azóta sem szokásaim. Korizni eljárok barátokkal, de egyébként nem is vonz annyira, szeretek maradni annál, amit megszoktam.

Miért a gyógypedagógiát választottad és miért az ELTE-n?

Magyar-töri szakos tanárnak készültem, már pici korom óta tudtam, hogy tanítani akarok. Érettségikor viszont próbáltak erről lebeszélni, javasolták, induljak el más vonalon. Valaki felvetette, nem akarok-e logopédus lenni. Utánajártam, pontosan mit takar ez, hol kell ehhez végezni, mik is lennének a feladataim. Ezután találkoztam egy volt évfolyamtársam anyukájával, aki szintén gyógypedagógus, itt végzett az ELTE-n, de már évekkel ezelőtt. Ő felajánlotta nekem, hogy töltsek el vele egy napot. Nagyon sokféle gyerekkel foglalkozik, több szakirányt is elvégzett. Ahol lakom, ott egy általános iskolában volt az a nap, és nekem nagyon megtetszett minden: maga a légkör, a gyerekek, az, hogy mennyire odaadóak voltak és hálásak, hogy tanulhattak valami újat. Egy élmény volt. Akkor dőlt el, hogy biztos, gyógypedagógiára jelentkezem. Az ELTE-t azért választottam, mert Füzesabonyhoz ez volt a legközelebb, ahol van gyógyped, meg amúgy is Pest felé vonzott a szívem. Nem bántam meg.

Miket tervezel az elkövetkezendőkben?

Rengeteg tervem, célom van. Sajnos a logopédiával csúszok (a Neptun egy csúnya játékot űzött velem), viszont a hallássérültek gyógypedagógiájával idén végeznék. A terepgyakorlatot még nem csinálhatom, viszont a szakdolgozatom már készül. Lényegében most januártól következő év decemberéig van egy úgymond szabad évem, ami alatt szeretnék elkezdeni dolgozni gyógypedagógus asszisztensként, ha lehetséges. Szeretnék terápiákat tanulni, különböző szakemberek foglalkozásaira eljárni – ehhez szerencsére már jó lehetőségeket teremtettem. Emellett le akarom tenni a jogsit és beiratkozni jelnyelv-tanfolyamra. Illetve a szakdolgozatomat akarom befejezni.

Köszönöm a beszélgetést!

/Forrás: http://elteonline.hu/sport/2016/12/09/mindig-is-annak-a-hive-voltam-hogy-mi-egy-kozosseg-vagyunk-interju-lakatos-eszterrel/  /