A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskoláért és Tanulóiért Közhasznú Alapítvány

Számlaszáma: 6190002613100007

Adószáma: 18583672-1–10

2018. október 24., szerda



Határtalanul – Kalotaszeg gyöngyszemei   


      Október első hétvégéjén 3 napot töltöttünk Erdélyben a 7. b osztállyal és néhány nyolcadikossal. Gyönyörű helyeken jártunk és gyönyörű helyeket láttunk. Már régóta készültünk erre a kirándulásra, hiszen az osztályfőnökeink már előző évben beadták a pályázatot a kirándulásra. Mi magunk pedig kiselőadásokat szerkesztettünk, verseket tanultunk, ajándékot készítettünk az utazás előtt.
       Kora reggel indultunk el, egy nagyon jól felszerelt busszal. 4 órát utaztunk a határig, majd onnan 1 órát Nagyváradig. Nagyváradon nagyon sok szép dolgot csodálhattunk meg, mint például a Kanonok sort, a Szűz Mária templomot, a Püspöki Palotát, a Fekete Sas Szállót, a város egyik főterét
(mert van több is), áthaladtunk a Körösön, láttunk kávézókat és színházakat, ahol régen még a híres emberek is kávézgattak, vagy újságot olvastak, beszélgettek. Vetettünk egy pillantást a Bíróságra is, egy hatalmas, gyönyörű épületre. Ami nekem nagyon tetszett, az Arany János szülőháza volt Nagyszalontán, jobban mondva emlékháza, mert az eredeti ház leégett. Marika néni mutatta be a három szobából álló házikót. Utána persze bejárhattuk magunkba is a kerttel együtt. Néztünk még templomokat is, nagyobbakat, kisebbeket. Ezután érkeztünk meg a szállásra, Kalotaszentkirályra. Miután elfoglaltuk a szobákat, megvacsoráztunk. Ekkor döntöttünk úgy, hogy elmegyünk egy kis esti sétára. Este a településen is bukkantunk szép épületekre, bár a sötétség miatt nem láttuk őket olyan pontosan.
       A második napon utaztunk Kolozsvárra, ahol meglátogattunk egy iskolát, a Báthory István Elméleti Líceumot, ami nevezetes a könyvtáráról
(sokan mondták már, hogy a könyvtár teljesen olyan, mint a Harry Potter filmben). Ezután egy rövidke időt töltöttünk a Mátyás király szobornál, Mátyás király szülőházánál, valamint a Szent Mihály-templomnál. Itt volt alkalom arra, hogy együnk valamit. A következő állomás Válaszút volt, ahol Kallós Zoltán néprajzi gyűjteményét láthattuk. Nekem ez volt az egyik kedvenc programon, mert érdekesnek találtam a különböző hagyományokat és kultúrákat. Kora este megálltunk Körösfőn, ahol ajándékokat tudtunk beszerezni akár magunknak, akár a családnak. Erre kb. 30-45 percünk volt. És ezzel a második nap is véget ért, miután visszaértünk a szállásra és megvacsoráztunk.
       A harmadik nap megreggeliztünk és elindultunk Nagykároly városába, ahol egy kastélyt csodáltunk meg
(sajnos csak kívülről). Láttunk egy esküvőt is. Nagyon tetszett, hogy a mennyasszonyon egy nagyon szép, fehér, habos ruha volt, a lábán pedig piros tornacipő. Illendően megtapsoltuk az ifjúpárt. Ezután olyan fél óráig még vásárolgattunk (főként ennivalót és innivalót), majd elindultunk haza.
       5
-6 óra fele értünk Füzesabonyba. Leszálltunk a buszról, majd a csomagjainkat magunkhoz véve fáradtan hazamentünk. Az biztos, hogy ez az utazás felejthetetlen marad számunkra!
Mohácsi Petra 7.a



Galéria >>



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése