Tegnap
nagyon elkeseredtem, de nem adom fel. Egy magánbölcsőde vezető szakemberével
beszélgettem. Csak az emlékek kedvéért (hiszen itt ritkán írok 9-10 éven
aluliakról), bölcsibe fél évestől 3 éves korig járnak gyerekek. Akik
nyilvánvalóan cukik. Gondolom nektek is felvillan most néhány kép ebből a
korszakból. Nekem is. Viszont a beszélgetés végére olyan szorítást éreztem,
hogy nem is emlékszem hogyan köszöntünk el egymástól.
"Jön
reggel a gyerek (3) és látom, hogy mobil van a kezében, mert azt mondja az apuka,
hogy enélkül nem tud az autóba beülni."
"Van
egy gyerek (2,5), aki általában pizsamában érkezik. Az anyuka szerint inkább
nem vitatkozik vele reggel, hogy át kell öltözni, mert akkor ordít."
"Jön
reggel a gyerek (3) és ha hiszed, ha nem, mindennap más játékot kap előző nap
délután, amit behoz a bölcsibe."
"Azt
mondja az anyuka, hogy hétvégén nem eszik otthon szinte semmit a gyerek, amin
csodálkozom, mert a bölcsiben 5 napig mindent megeszik amit elé teszünk."
"Azt
mondja az anyuka, hogy ha nem nézhet a gyerek (2) esténként a youtube-on
meséket, akkor olyan "ideges" lesz, hogy le kell fogni."
"8
gyerek van a csoportban, abból 7 nem tud semmivel játszani, nem köti le őket
semmi, folyamatosan mozgásban kell lenniük. Jövőre a többség oviba megy."
"Azt
meséli az anyuka, hogy konkrétan fél a gyerektől (3), nehogy hisztizzen, ezért
inkább mindent megvesz neki amit kér és a mobil mindig ott van
vésztartaléknak."
"A
bölcsiben világos szabályok vannak, amit érdekes módon néhány nap után minden
gyerek betart, sőt ha esetleg nem úgy történik aznap valami, akkor
szólnak."
"Azt
mondja az anyuka, hogy esténként sír, mert a gyerek (2,5) semmilyen érzelmet
nem mutat felé (...). Ő az a gyerek, aki egész nap ölelget és azt mondogatja,
hogy szeretlek. Mit mondjak erre? Ha van egy kis időm, beszélgetek az
anyukával."
"Azt
mondja ma az egyik gyerek (3), hogy apa megígérte, hogy egész hétvégén nézhetem
a bogyóésbabócát, ha csöndben vagyok az autóban."
"Ahogy
leülünk az asztalhoz és beszélgetünk evés közben, mindenki elkezd enni. Érted,
mindenki."
"Nálunk
összesen 1 hét szünet van, nyáron. Az összes többi időben nyitva vagyunk. És ha
hiszed, ha nem, a gyerekek 90 százaléka is bent van. 52 hétből kis túlzással 50
hetet. És még csak most mennek oviba."
Aztán
nagy ugrás, kamasz lesz a gyerek és mérgesek vagyunk rá, hogy túl sokat
mobilozik, a screen time kezelhetetlen, szemtelen, nem figyel oda,
motiválatlan, sokszor agresszív.
Az, hogy
2-3 évesen mobilon vagy képernyőn néznek tartalmat az elsősorban azért
problémás, de nagyon, mert így alapvető funkciók nem fejlődnek megfelelően az
agyban. Emellett a játszás, mint olyan (amiről tudjuk, hogy elképesztően fontos
a fejlődéshez) szinte teljesen kimarad az életükből. Ez ráteszi őket egy olyan
"pályára", ami nagyon nehezen visszafordítható.
A
párhuzamot azért írtam, mert pont ugyanezek miatt jönnek a szülők, hogy
"baj van a kamasszal, csak a mobil az élete". A kisgyerekkori
kütyüzéstől függetlenül a mobilozás a kamaszkor egyik alapvető
"lételeme", a mobilozás, a mobillal való élet, a mobilon való
kommunikáció.
Ezt
mindig úgy érdemes megközelíteni, hogy tudod-e: mit talál meg ott a képernyőn,
ami nincs a valóságban? Mit ad neki a mobilozás? Biztonságot? Láthatóságot?
Sikerélményt? Mitől veszi el az időt? Szerinted ez sok vagy nagyon sok? Szerinte
mennyi lenne az elég? Milyen szabályok vannak a mobillal, képernyővel
kapcsolatban otthon?
Nem
akarom leegyszerűsíteni a kérdést, de az, hogy a kisgyermekkor és a kamaszkor
között van valamiféle kapcsolat, az nem kérdés. A kérdés most csak az, hogy
kértek-e segítséget. Vagy azt gondoljátok, hogy az idő majd megoldja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése