A Dobó
István Gimnázium nyolcadikosok számára szervezett háromfordulós megyei
történelem versenyt, amelyen négy nyolcadik osztályos tanulónk mérettette meg
magát. A verseny témája Magyarország történelme volt a 17-18. században. Az
első két fordulóban feladatlapokat kellett a gyerekeknek kitölteni, majd az
első két forduló összesített eredménye alapján a november 15-én megrendezett
szóbeli döntőbe jutott mind a négy végzős diákunk. A döntőn három feladat várt
rájuk: egy korszakra vonatkozó teszt kitöltése, el kellett készítenük
tetszőleges technikát alkalmazva a Habsburg-dinasztia 17-18. századi
családfáját, és egy prezentáció segítségével előadást tartottak egy választott
Habsburg-házi történelmi személyiségről.
A
versenyen
Kálmán
Karina 4.
Káli
Dorottya 5.
Csonka
Vanessza 6.
Berényi
Bence Zoltán 7. helyezést ért el.
Eredményeikhez
gratulálunk!
Bernáth
Melinda
Osztályfőnök,
felkészítő tanár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése