Mi történik, ha a természettudományok találkoznak
a művészetekkel?
Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy a Nemzeti
Tehetség Program Tehetségközelben pályázatán idén először nyert támogatást
„Detektívkofferrel a természetben” című programunk.
A projekt csapata
A programban 30 tanuló vesz részt. A foglalkozások
keretében párhuzamosan fejlesztjük a tanulók komplex természettudományos
szemléletét, valamint kreatív és művészeti készségeit.
A projekt két pedagógus közös munkájára épül:
Antal
Zoltánné – művészetek
Molnár
Judit – természettudományok
A pályázat célja
Egy izgalmas, élményalapú programsorozat
született, amelyben a gyerekek nemcsak tanulnak, hanem felfedeznek, alkotnak és
együtt gondolkodnak.
A keretet a storyline módszer és az Időfutár című
kalandregény kerettörténete adja, amely játékosan vezeti végig a résztvevőket a
feladatokon.
Mitől különleges?
A tanulók kísérleteken, kutatómunkán és kreatív
alkotófeladatokon keresztül ismerik meg a világ törvényszerűségeit. A program
élményalapúan kapcsolja össze a természettudományokat és a művészeteket,
miközben fejleszti a diákok kreativitását, együttműködését és környezettudatos
szemléletét.
A közös foglalkozások a „munka” mellett
lehetőséget adnak mozgásos improvizációkra, ritmusjátékokra, beszélgetésekre és
vitákra is. A csoportos helyzetek teret adnak annak, hogy a tanulók megtalálják
a saját szerepüket, és egy teljes, közös – tudományos és művészeti – élménnyé
álljon össze a projekt.
Antal
Zoltánné, Molnár Judit

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése