"ÉN IS A TELEKIBE
JÁRTAM"
18. RÉSZ
CSEPREGINÉ NÉMETH
DIÁNA
Óvodásként nagy izgalommal vártam mindig az
unokatestvérem, hogy egy kicsit én is felvehessem azt a híres iskolatáskát,
lapozgathassam a tankönyveket. Majd eljött az én időm is, s beléptem a Teleki
Blanka Általános Iskola falai közé. Elsősként, a tanév elején igen nagynak tűnt
az épület, a sok felsős pedig ijesztőnek. Azonban az idő múlásával, lassacskán
minden helyre állt. Éreztem, hogy jó helyen járok.
Azt hiszem, már 3. osztályban eldöntöttem, hogy
felnőttként gyerekek között kell töltenem a mindennapjaim. Ebben még jobban
megerősített akkori osztályfőnököm ( Bocsiné Bálint Ágnes) személyisége,
kedvessége, a hozzánk fűződő viszonya. Ő, egy igazi példa, megerősítés volt
számomra, hogy a pedagógia útjára lépjek.
Az iskola sok rendezvényt biztosított már akkor is számunkra, mint a Botond
nap, Gyermek nap, kirándulások, mikulás délutánok, és még sorolhatnám, melyek
mindig jó hangulatban teltek, emlékezetesek maradtak.
Hamarabb, mint gondoltam volna, ott álltam a mikrofon előtt, elbúcsúztam
diáktársaimtól, tanáraimtól, az iskolától a 8. osztályosok nevében.
Újabb lépcső következett. 2002
szeptemberében a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és
Kollégium padjában találtam magam(pont jutott hely), természetesen pedagógia
szakosként. Az első nap még 48 volt az osztályunk létszáma. Az igazgatónő
megnyugtatott minket, hogy nem maradunk sokáig ennyien, mert itt lépést kell
tartani a követelményekkel, ami nem kis feladat. Nekem szerencsére sikerült, és
a 4 év alatt életre szóló barátságokat kötöttem, viccesebbnél-viccesebb
emlékekkel. Ma is mosolyogva emlékszem vissza arra, amikor az osztályfőnökünk,
ki a magyar tanárunk is volt, a sok „ kicsi aranyos” irodalomdolgozatot
írattatta velünk, mely „ Csak öt kérdés lesz! ( Plusz mindegyikhez négy alkérdés)”
J
A sok –sok „kicsi aranyos” után , „ Merre tovább?”. Tanító vagy óvónő? Menjek az
álmaim után, vagy hallgassak a tapasztaltabbakra, idősebbekre? Mentem, a saját
fejem után, és az ELTE tanító szakán kötöttem ki, még néhány gimis osztálytársammal
együtt. Füzesabony-Budapest, nem épp ugyanaz a két város, nehezen is szoktam
meg, végül az ingázás mellett döntöttem. 4 év ingázás Füzesabony és Budapest
között. Kibírtam, és ismét megtenném, hiszen egy jeles tanítói diplomával
rendelkezem, mindemellett rengeteg hasznos ismerettel gazdagodtam. Ebben az
életszakaszban is visszasodort a szél a Telekibe, mivel a 10 hetes tanítási
gyakorlatom Bartókné Tolnai Katalin osztályában végeztem. Nagy öröm volt
számomra ismét visszamenni az általános iskolába, találkozni azokkal a
tanárokkal, tanítókkal, akik még engem is tanítottak, s most ismét, hiszen
rengeteg jó tanáccsal, praktikával láttak el.
Tanító vagy óvónő, a kérdés megoldottnak látszott, vagy talán mégsem. Nem
volt elég, hogy tanítói diplomával rendelkeztem, 2010-ben a Szent István
Egyetem óvodapedagógusi szakára jelentkeztem, melyre sikeresen fel is vettek. Mindezt
levelező tagozaton, mert akkor már dolgoztam a füzesabonyi Hétszínvirág
Óvodában, majd pedig a Pöttömke óvodában, ahol jelenleg is dolgozom. Pontosabban
csak fogok ismét, mert most az 1 éves kislányommal töltöm minden időmet, amit
csak tudok.
A kérdés végül tényleg megválaszolódott, hiszen óvónői, és tanítói képesítést
is szereztem( igaz tanítóként még nem nagyon volt alkalmam „ kipróbálni magam”,
de bízom benne, hogy még erre is lesz lehetőségem). Örömmel tölt el, hogy a mindennapjaim gyerekek
közt tölthetem, eddigi ismereteiket bővíthetem, új élményekkel gazdagíthatom
őket.
S azt hiszem, annál több
visszajelzés nem is kell, mint mikor meglátogatom őket, és mosolyogva,
sikítozva szaladnak felém. J
Azt gondolom, hogy elmondhatom, leírhatom, hogy meg
van mindenem, amiről gyerekként csak ábrándoztam. Van egy munkám, amit
szeretek, épp ezért nem is munkának fogom fel, és egy boldog családom, akikkel szeretek
együtt lenni, mókázni, kacagni.
"A gyermeknevelés kreatív vállalkozás. Inkább művészet, semmint
tudomány."
/Bruno
Bettelheim/
Csepreginé Németh Diána
Füzesabony, 2015.december 1.
