Nagy Imre
A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskoláért és Tanulóiért Közhasznú Alapítvány
Számlaszáma: 6190002613100007
Adószáma: 18583672-1–10
Nagy Imre
Május
25-27-ig három napos ottalvós osztálykiránduláson vettünk részt az „Erzsébet a
Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány” jóvoltából iskolánk 15 negyedikes
kisdiákjával.
Már az
utazás is egy kaland volt, hisz több gyerkőc most metrózott először.
A
táborban több érdekes program várt ránk: pl. kutyabemutató, bogárshow,
digitális kincskeresés. Kipróbáltunk egy exatlon pályát, és íjászkodtunk is.
Esténként koncerten, illetve discoban szórakozhattunk, de jutott idő egy kis csocsózásra,
pingpongozásra és focizásra is. Persze a takarodó utáni mókázás sem maradt el.
Legjobban mégis annak örültünk, hogy fürödhettünk egy jót a Balatonban!
Tréfásan
„túlélő tábornak” neveztük ezt a pár napot, mert a gyerekeink telefon nélkül
táboroztak. Jó volt látni, hogy így egymásra, az együtt töltött időre, az
élményekre, látnivalókra figyeltek.
A
fényképek tanúsítják, hogy érdemes volt nekivágni a hosszú útnak. Fáradtan, de
rengeteg élménnyel gazdagodva tértünk haza.
Június
14-én „Ismerjük meg lakóhelyünket!” címmel egy nagy sétát tettünk
Füzesabonyban. A katolikus templomig sétálva megnéztük a középületeket,
emlékműveket. A visszaúton betértünk a falusi játszótérre, a Városi Könyvtárba,
majd a Helytörténeti Kiállításon sok új ismeretet szereztünk városunk
múltjáról. A programot fagyizással zártuk.
Farkas Judit és Erdélyi Annamária
osztályfőnökök
Az 5. a
osztály tanulói Poroszlóra, a Tisza-tavi Ökocentrumba látogattak el. A nap
folyamán közelebbről megismerkedhettünk a hazánkban őshonos élőlényekkel. Az
„Elveszett erdők nyomában” fantázianevű kishajós túra során testközelből is
felfedezhettük a Tisza-tó élővilágát. A bátrabbak a kilátótoronyból
megcsodálhatták a környező tájat, illetve a szárazföldi és vízi játszóteret is
kipróbálhatták a gyerekek. Jó hangulatban, élményekkel gazdagodva tértünk haza.
Balázs Kitti
Antal Zoltánné
A 8. b osztály a nyíregyházi állatparkba látogatott el osztálykirándulás céljából. Az állatpark tematikusan mutatja be a Föld kontinensein, különleges élőhelyein fellelhető állatokat. Felső tagozaton biológia tantárgyból sok állatról tanultunk, most valóságosan is megcsodálhattuk őket. Kirándulásunk probléma mentesen, jó hangulatban telt.
Fiser Józsefné
Mészárosné Csepregi Andrea
A 8. a
osztály a Nyíregyházi Vadasparkot kereste fel június 14-én. Az Önkormányzat
támogatásul rendelkezésünkre bocsátotta a két kisbuszát, így az utazást nagyon
gördülékenyen tudtuk megoldani. A vadasparkban körül jártunk, nagyon tetszett
az óceánok élővilágát bemutató akvárium, ahol még különféle cápafajokat is
láthattunk. Nagy meglepetésünkre a parkban több páva is sétált a látogatók
között, olykor a teljes farktollukat kinyitották, amit megcsodálhattunk. A
program zárásaként részt vettünk az oroszlánfókák bemutatóján. Ezt követően
meglátogattunk egy McDonald's éttermet, majd a Florida fagyizót. Remek napot töltöttünk
együtt! a 8. a osztály
Birincsik József
A 6.a
osztály Budapestre utazott osztálykirándulásra, egy izgalmas meglepetésekkel
teli helyre: a Csodák Palotájába. Játszva ismerkedhettünk meg a minket
körülvevő világ, sőt a világűr, hihetetlen rejtélyeivel, meglepő jellemzőivel.
Sőt, kis tudósokká, laboránsokká is válhattunk. Az Öveges Színpad humoros,
ugyanakkor nagyon érdekes kémiai bemutatóján is részt vettünk. Értékes,
tartalmas élményekkel telve tértünk haza.
Bernáth Melinda
Kis ünnepségen gyűltek össze az iskola pedagógusai
ma, ahol Matináné Semperger Anikó Intézményvezető asszony köszöntötte az
egybegyűlteket, és köszönte meg egész éves munkájukat. Külön méltatta a tanévben
újként érkező Miklósvári Magdolna és Kalcsó Krisztina kollégák teljesítményét,
akik nagyon hamar a tantestület értékes tagjai lettek. Az ünnepség fényét
emelte az Alapfokú Művészeti Iskola tanárának Bodnár Angélának és tanítványának
Buku Eszternek csodás fuvola játéka. A koccintás után gyerekszáj történetekkel
idézték meg a jelenlévők a tanítás vidám pillanatait. Ezúton köszönjük kedves
diákjaink, a szülők és Füzesabony város Önkormányzatának
köszöntését is.
Az Egri Tankerületi Központ Pedagógusnapi ünnepségén iskolánk kiváló pedagógusai kitüntetéseket vettek át. Érdemeik elismeréséért Farkas Judit és Nagyné Rózsa Zsuzsanna szolgálati emlékérmet kaptak.
Birincsik József pedig az Egri Tankerületi Központ kiváló pedagógusa kitüntetésben részesült.
Gratulálok mindhármuknak!
Büszkék vagyunk rájuk!
Matináné Semperger Anikó
Intézményünkben
megemlékezést tartottunk a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
Mire
emlékezünk ekkor? 1920. június 4-e a trianoni békeszerződés aláírásának a
napja. Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia részeként vett részt az első
világháborúban a vesztesek oldalán. A győztesek semmibe véve a népek
önrendelkezési jogát hatalmas területeket és magyar ajkú lakosságot szakítottak
el Magyarországtól. A trianoni béke nyomán hazánk elveszítette területének több
mint kétharmadát, lakosságának felét.
„Volt
egyszer egy ország, ahol élt a magyar,
A
Kárpátok védték, ha jött a zivatar.”
Az
őshonos magyar népesség a mai állapot szerint nyolc államban találta magát, s
vele együtt történelmi és kulturális emlékhelyeink nagy részét is. Magyarország
1920. június 4-én gyászba borult, megkondultak a harangok, mindenki siratta a
történelmi Magyarországot és a nagy magyar nemzetet.
A nemzeti
összetartozás napja tanúságtétel arról, hogy bárhol éljünk magyarok, egy nemzet
vagyunk.
„Van ki
nem feledi, honnan jött, hová tart,
Nem
hagyja kiölni magából a magyart!”
A tanulók
tisztelettel emlékeztek meg, és énekelték együtt az Ismerős arcok Nélküled című
szerzeményét. Az alsós és felsős tanulók egyaránt lelkesen színezték
Magyarország és az elcsatolt területek (Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék)
címereit, amelyeket felakasztottak az udvaron az összetartozás fájára.