Jézusmária! Még mindig itt tartunk? Hát minek, mondjátok, minek kell bemagoltatni egy 12 éves gyerekkel 31 versszaknyi ómagyart? Szép, szép A walesi bárdok, de mi haszna ennek, tényleg? Bevallom, így reagáltam, amikor Lola szeptember végén hazajött azzal, hogy cirka egy hónapjuk van megtanulni Arany János klasszikusát... Aztán nekiálltunk, és minden másképp alakult, mint ahogy elképzeltem. D. Tóth Kriszta írása.
Zsigeri tiltakozásom később nemcsak hogy árnyalódott, hanem
azóta már háromszor kukoricára térdeltettem magam érte. Mert a kezdeti sokk és
pánik után, ahogy szépen ráfordultunk a stratégiára és aztán a megoldásra,
rájöttem, hogy ez a vers még mindig gyönyörű, és nagyon fontos. Utánozhatatlan
ritmikája van, a magyar nyelv pedig olyan mesterien forog benne, hogy igen,
nagyon jól teszi a nemzeti alaptanterv, amiért megtaníttatja a gyerekeinkkel.
Arról nem is beszélve, hogy
micsoda fontos és igaz fogalmakat sző ez a ballada rendkívül
kifinomultan és tisztán a fiatalok tudatába egy olyan világban, ahol a hatalom
és ellenzéke előszeretettel sajátít ki- és mérgez meg tiszta és igaz
fogalmakat. Majd nyomtatja őket plakátra és hirdetőoszlopra.
Hazaszeretet, büszkeség, kurázsi, a hatalom
megkérdőjelezésének képessége, igazságérzet... Arany János egy zseni, mi pedig
az elmúlt hónapban örömmel simultunk rá a költőóriás zsenialitására, hátha
nekünk is jut belőle valami.
Igen ám, de 2017-et írunk, nem az 1850-es, 1860-as éveket...
Itt ma mást jelent a lázadás, mint Aranynak akkoriban, ahogy máshogy élnek,
máshogy tanulnak a ma gyerekei, mint a fiatalok anno. Más megoldásokra kellett
rátalálnunk ahhoz, hogy ezt a hosszú, nehéz szöveget a gyerek a szíve-lelke-,
és ne csak az agya részévé tegye.
A stratégiánk a következő volt: 8+8+8+7 versszakos
egységekre osztottuk a verset. Mindegyikre hagytunk egy-egy hétvégét, úgy, hogy
néhány nap maradjon az összegyakorlásra is. Lola ugyanolyan grafomán, mint én,
ezért minden etap úgy kezdődött, hogy kimásolta a tankönyvből egy
jegyzetfüzetbe az adagot, persze színes tollakkal, mert miért ne. Aztán
elolvastuk együtt. Ha volt valami, amit nem értett, megkérdezte. Ha én sem
értettem, utánanéztünk. Ezután „egyedül maradt” egy kicsit a szöveggel,
hogy memorizálja. Utána megint visszakapcsolódtam a folyamatba.
Fél szemmel figyeltem, ahogy tanul, és elámultam a
találékonyságán. Annyit korholjuk a Z generációs gyerekeinket, amiért mások,
mint mi... „furcsák, szétszórtak, túldigitalizáltak, figyelemhiányosak, nem
olvasnak, nem írnak eleget”, és a többi. Amit én most láttam, az a Z generáció
pozitív tulajdonságainak esszenciája;
a találékonyság, a kreativitás, a multitaskolás képessége, a
megoldásközpontúság, a digitália találékony hasznosítása, az önállóság, és a
bátor irónia.
Annyira tetszett nekem az a szabadság, ahogy ez a mai 12
éves hozzáfogott ennek a majd' 160 évvel ezelőtt íródott szövegnek az
elsajátításához, hogy muszáj voltam megörökíteni a folyamatot.
Íme, Lola mechanizmus-mentes módszerei a
verstanulásra:
