A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskoláért és Tanulóiért Közhasznú Alapítvány

Számlaszáma: 6190002613100007

Adószáma: 18583672-1–10

2013. július 18., csütörtök

PARÁDI TÁBOR 2013.



EZEN  A NYÁRON IS LESZ
PARÁDFÜRDŐI KALANDTÁBOR
augusztus 12-től 16-ig

A májusban felmerült nehézségek ellenére 41 gyerekkel veszünk részt a parádfürdői kalandtáborban, melyet már 2012 őszén  kedvezményes áron, mindössze 6 000 Ft-ért hirdettünk meg, 2013 májusában azonban kiderült, hogy a szervezők jóval magasabb áron, közel 26 000 Ft-ért tudják biztosítani nekünk ezt.
Ekkor 64 tanulónk jelezte részvételi szándékát, mivel az előző, élményekben gazdag Kalandtábor olyan pozitív visszhangot váltott ki a gyerekek és a szülők részéről egyaránt, hogy már nem tudtunk több jelentkezőt fogadni.

Ezért rettenetesen megdöbbentünk, amikor tudomást szereztünk a megváltozott feltételekről. Úgy éreztük, tennünk kell valamit, nem engedhetjük, hogy a tábor meghiúsuljon a megemelkedett költségek miatt.
Elhatároztuk, hogy szponzorokat keresünk a családok költségeinek csökkentése céljából. Így jutottunk el számos füzesabonyi kis-és nagyvállalathoz, vállalkozáshoz. Az esetek többségében megértő és segítő emberekkel találkoztunk. Türelmesen végighallgatták történetünket, és lehetőségeikhez képest kisebb-nagyobb összeggel támogatták táborunk megvalósulását.

A szülőket tájékoztattuk a megváltozott helyzetről. Ők is rendkívül megértően álltak a dolgokhoz, támogatták elképzelésinket, és jólesően fogadták, hogy minden követ megmozgatunk anyagi kiadásaik csökkentése érdekében.

A mai napig közel 400 000 Ft gyűlt össze nagylelkű támogatásokból, így a gyerekeknek 12.000 Ft-ba kerül a tábor. (Ez az összeg az utazás díját is magában foglalja.)  Sajnos 23 gyerek nem tud jönni velünk, -anyagi vagy egyéb ok miatt-,  így ők  visszakapták az előlegként befizetett összeget.                     
 A pénzadományokon kívül néhány vállalkozótól ígéretet kaptunk különböző élelmiszerek biztosítására is, amivel a gyerekek étkezését tudjuk változatosabbá és bőségesebbé tenni majd a hét folyamán.
Minden támogatónknak ezúton is nagyon köszönjük a gyerekek és a szülők nevében is, hogy ilyen sok tanuló számára elérhetővé tették ezt a nagyszerű nyári tábort.
Kérjük a kedves szülőket, hogy augusztus 5-én 17 órakor feltétlenül jöjjenek el a rövid tájékoztató megbeszélésünkre, ahol a táborral kapcsolatos tudnivalókat egyeztetjük.

Gyerekek! Mi már nagyon várjuk, hogy idén is tartalmas, vidám, programokban bővelkedő hetet töltsünk együtt! A kísérő pedagógusok: Antal Zoltánné, Bozsikné Barta Mária, Gyuráki Katalin, Kiss Andrea, Kiss Zsuzsanna, Nagy Imre


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése