A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskoláért és Tanulóiért Közhasznú Alapítvány

Számlaszáma: 6190002613100007

Adószáma: 18583672-1–10

2016. április 7., csütörtök

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI KATASZTRÓFAVÉDELMI VERSENY
2016 EGER
Évről-évre több ezer diákot mozgat meg a Magyar Polgári Védelmi Szövetség felmenő rendszerű ifjúsági versenye. A fiatalok két korcsoportban, az 5-8. és a 9-13. évfolyamos kategóriában, négy-négyfős csapatokban versenyeznek, hogy kiderüljön: az országban ki tud a legtöbbet a veszélyhelyzetekről, az elsősegélynyújtásról, vagy éppen az árvíz elleni védekezésről.
A veszélyhelyzetekre való felkészülés komplex feladat, ezen elv mentén a versenyen nemcsak a hagyományos – polgári védelmet, tűzbiztonságot és iparbiztonságot felölelő – feladatok vártak az általános és középiskolásokra, hanem olyanok is, amelyek fejlesztik a közlekedés biztonságát, a környezetbiztonságot, az önmentési képességet, segítenek megteremteni az élhető környezetet. A csapatok elméleti és gyakorlati feladatok végrehajtásával mérték össze tudásukat.
A verseny területi fordulóját idén április 5-én rendezték Egerben, a katasztrófavédelmi kirendeltségen, amely már a huszonnegyedik a sorban. Iskolánkat két csapat képviselte az összetett feladatokból álló, erőt próbáló versenyen. 12-es számmal versenyzett Besenyei Vivien (6.b), Bódi Panna (6.b) Kiss Evelin (6.b), Jakab Krisztina (6.a). A 13-as csapat tagjai pedig Sári Liza (7.a), Szabó Réka (6.a), Szabó Zsófia (7.a) és Vágó Zsófia (7.a) voltak.
A 13-as csapat 4. helyezést ért el, a 12-es csapat pedig bronzérmesként továbbjutott a verseny megyei fordulójára, amely április 14-án lesz, szintén Egerben.
Köszönjük szépen a füzesabonyi önkéntes és hivatásos tűzoltóknak, hogy segítették munkánkat a felkészülés során!
Mindkét csapat nagyon ügyes és kitartó volt! Elért eredményeikhez gratulálunk!

Bernáth Melinda (felkészítő tanár)














GRATULÁLUNK!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése