A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskoláért és Tanulóiért Közhasznú Alapítvány

Számlaszáma: 6190002613100007

Adószáma: 18583672-1–10

2017. május 15., hétfő


Miénk a tér!, miénk a fesztivál!

Huszonnegyedik éve rendezi meg az EKMK Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház a Miénk a tér! elnevezésű fesztiválját, előbb csak általános iskolásoknak, 2007-től középiskolásoknak is. A négynapos esemény főszervezője, Kristonné Erdei Mária közművelődési szakember lapunk kérdésére elmondta: három megyéből, kéttucatnyi településről jöttek a résztvevők, több mint ezer iskolás. Érkeztek Salgótarjánból, Tiszabábolnáról, vagy éppen Hatvanból, Rózsaszentmártonból.


– A komolyzenétől a modern táncokon át a népze­néig a legkülönfélébb műfajokban, művészeti ágakban mutatták, mutatják meg tehetségüket a fellépők. A közönség megszokhatta már azt is, hogy a bemutatott produkciók igen színvonalasak, a számuk pedig megközelíti a kétszázat – árulta el a legfontosabb adatokat a rendezvényről az EKMK munkatársa, akitől megtudtuk: az évről évre visszatérő program eredetileg fesztiválnak indult. Bár ezt a jellegét a mai napig megtartotta – a felkészítő pedagógusok igényének eleget téve – időközben versenyformát is kapott a Miénk a tér!

Poczok Melinda 2. osztályos tanuló
I. helyezést ért el vers kategóriában 


Bukta Laura 2. osztályos tanuló
III. helyezést ért el verses - mese kategóriában 


GRATULÁLUNK!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése