A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskoláért és Tanulóiért Közhasznú Alapítvány

Számlaszáma: 6190002613100007

Adószáma: 18583672-1–10

2022. november 4., péntek

Pályaorientációs témanap 2022


Már hét éve kerül megrendezésre iskolánkban a pályaorientációs nap. Korábbi évekhez hasonlóan több szakma képviselőjét fogadtuk ezen a napon.

Az első órát minden gyerek osztálykeretben töltötte, ahol játékos feladatokkal, beszélgetéssel, barchobával hangoltuk rá a tanulókat a nap eseményeire.

9 órától harcászati, önvédelmi bemutatót láthattunk a csarnokban. Ezután forgószínpad szerűen állomásokra mentek az osztályok. Betekintést kaptak a vadászok tevékenységeiről, mentősök munkájáról. Több csoportban egészségügyi előadásokat hallhattak. Kipróbálhatták a közelharc nehézségeit, és azok fegyvereit is megtekinthették. Megnézhettek különböző szerszámokat, tájékoztatást kaptak azok szerepéről, használatáról, valamint azokról a szakmacsoportokról, ahol ezeket a szerszámokat használják. A védőnők irányításával modellezték a fogmosást, pelenkázást, fürdetést. Képet kaptak a kereskedelemben dolgozók munkájáról, a pincérek feladatairól.

Bízunk benne, hogy felkeltettük gyerekeink érdeklődését néhány szakma iránt, így segítve őket, hogy személyes érdeklődésüknek megfelelő szakirányt választhassanak.

Külsős előadóinknak külön köszönjük a színvonalas előadásokat, akik az alábbi intézményekből érkeztek:

Heves Megyei SZC Sárvári Kálmán Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Kossuth Zsuzsanna Technikum, Szakképző Iskola, Kollégium, és Könyvtár

Országos Magyar Vadász Kamara Heves Megyei Területi Szervezete

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

Füzesabonyi Védőnői Szolgálat

Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya

2022. október 28.

Bartókné Tolnai Katalin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése