A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskoláért és Tanulóiért Közhasznú Alapítvány

Számlaszáma: 6190002613100007

Adószáma: 18583672-1–10

2025. október 21., kedd

Pályaorientációs nap a Telekiben – egy nap, amikor mindenki kipróbálhatta magát


Őszi rendezvényeink egyik kiemelt eseménye minden tanévben a Pályaorientációs nap, amelynek célja, hogy tanulóink közelebbről is megismerkedhessenek a különböző szakmákkal és középiskolai lehetőségekkel.

A programot – immár hagyományosan – iskolarádiós vetélkedő nyitotta meg, majd a diákok közösen tekintették meg a Heves Vármegyei SZC Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola önvédelmi bemutatóját a sportcsarnokban.

Ezt követően az osztályok körforgásos rendszerben látogatták a 16 különböző állomást, ahol mintegy 20 perces bemutatók várták őket. A gyerekek testközelből is megismerhették többek között a védőnők, vadászok, fodrászok, körmösök, kereskedelmi dolgozók, felszolgálók, rendészek, villanyszerelők, építőipari szakemberek és egészségügyi dolgozók munkáját.

Különleges élményt jelentett, hogy az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium jóvoltából tanulóink lego robotokat és VR-szemüvegeket is kipróbálhattak. A bemutatók minden állomáson interaktív, élményalapú formában zajlottak, így a diákok nemcsak nézők, hanem aktív résztvevők is lehettek.

Az egyik helyszínen Kun Andrea tanárnő vezetésével „okos szakmás” feladványokat oldottak meg az osztályok, ahol a gyors gondolkodás és a kreativitás is számított.

A nap különösen hasznos volt a nyolcadikos tanulóink számára, akik hamarosan a továbbtanulásról döntenek: a középiskolák képviselői személyesen mutathatták be intézményük sajátosságait, képzési irányait és a továbbtanulás lehetőségeit.

A program sokszínűsége és közvetlensége révén a diákok nemcsak új ismereteket szereztek, hanem valódi élményt is kaptak arról, milyen hivatások várhatnak rájuk a jövőben.

A Pályaorientációs nap résztvevői:

Nemesné Balogh Zsófia Krisztina–Lehoczkainé Horváth Krisztina műkörömépítő

Lovas Cintia –fodrász /hajfonás

Csirke László – vadász

Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium

Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium

Heves Vármegyei SzC Bornemissza Gergely Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Heves Vármegyei SzC Kossuth Zsuzsanna Technikum, Szakképző Iskola, Kollégium és Könyvtár

Heves Vármegyei SzC Remenyik Zsigmond Technikum

Heves Vármegyei SzC Sárvári Kálmán Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola

Füzesabonyi Védőnői Szolgálat

Egészségügyi Kamara

 

A szervezők nevében köszönjük, hogy meghívásunknak évről évre eleget tesznek.

 

Énekes Istvánné és Mészárosné Csepregi Andrea

 

 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése