A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskoláért és Tanulóiért Közhasznú Alapítvány

Számlaszáma: 6190002613100007

Adószáma: 18583672-1–10

2014. szeptember 30., kedd





"ÉN IS A TELEKIBE JÁRTAM...."


5. RÉSZ

PÁDÁR RENÁTÓ

„Csak kétféleképpen élheted az életed.

Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat.

Vagy pedig abban, hogy a világon

minden varázslat.”

Albert Einstein

Először is köszönöm a lehetőséget, hogy beszámolhatok eddigi pályafutásomról illetve az iskolai tanulmányaimról és újra megköszönhetem tanáraimnak, hogy sikeres ember lettem.
Mindig is az volt az álmom gyerekként, hogy vámos leszek, a szüleimet megkérdeztem mi kell hozzá, azt válaszolták:  jó tanuló s  főleg a matematika ami kell hozzá. Én így is cselekedtem mindig is az járt a fejemben, hogy jó tanuló legyek, de főként matematikából legyek jó.
1992-ben kezdtem el általános iskolai éveimet a Telekiben.
Az első két osztályt még a régi un. kispályánál mostanra már templomként funkcionáló épületben töltöttem. 1 – 2. osztályban  Czakóné Püspöki Ilona tanítónő  volt az  osztályfőnököm. 3. és 4. iskolás éveimben Gacsal Zsuzsanna tanítónő  vette át az osztály vezetését „Icuka” nénitől, ekkor már a mostani Teleki épületében koptattuk az iskolapadot. Ebben az időszakban szerettem meg a matematikát,  köszönve Kalina Mária igazgatónőnek,  aki egyben a matematika tanárom is volt. A számítástechnikát is ekkor kedveltem meg  Mártonné Szabó Gabriella tanárnőnek köszönhetően, aki több versenyre is felkészített. A német nyelvet Gacsal Zsuzsanna osztályfőnököm szerettette meg velem. .  A felső tagozatot Fejes Ildikó osztályfőnökkel kezdtük és Gál Péterné tanárnő vette át a szerepét egy kis idő után. Az általános iskolás éveimben megtanultam a fegyelmet, kitartást. Sok-sok ösztönzést kaptam tanáraimtól. Köszönöm nekik a felkészítést a sikeres versenyekre, nélkülük nem értem illetve értünk volna el ilyen szép eredményeket.
Örülök, hogy a Telekibe járhattam, mivel kiváló tanárok, tanárnők tanítottak és nagyon jó alapokat kaptam a további középiskolás tanulmányaimhoz.
Középiskolás éveimet nem az általam favorizált iskolában töltöttem a Neumann suliban, hanem a Mezőkövesdi Szent László Közgazdasági SzKI-ban. Most már szerencsésnek mondhatom magam, hogy ebbe az iskolába járhattam, mivel itt gyarapíthattam tudásom a pénzügyi, gazdasági, üzleti világban. Sikeres közgazdasági érettségi vizsgát tettem.Az önbizalmam alább hagyott érettségi előtt, mivel azt mondták nem sikerülhet főiskolára vagy egyetemre a felvételi, és így is cselekedtem,  maradtam 5. évfolyamon. Ez sajnos balul sült el, mert a pénzügyi számviteli szakügyintéző évfolyamot nem indították el -  létszámra hivatkozva -  így maradt az igazgatási ügyintéző szakma megszerzése.



       „ Nincs olyan, hogy kezdet és vég, csak a TETT van.
DanMillman

A középiskola után megindult az álláskeresés,   másfél éven át.  Közben az önbizalmam megerősödött és jelentkeztem a Nyíregyházi Főiskolára gazdálkodási szakra és sikeres felvételt nyertem levelező tagozaton. Állás is sikerült a DuropackStarpack Kft-nél betanított munkás munkakörben. Itt később gépmester vizsgát tettem. Ezután Győrbe költöztünk akkori barátnőmmel,  aki  most már feleségem.



Győrben az SCA Packaging Hungary Kft-nél kezdtem el dolgozni csoportvezető munkakörben. 2010-ben megismertem az OVB Kft – t , (ami egy német multi cég)  és elkezdtem náluk dolgozni. Kezdetben mellékállásban, később már főállásom lett és vezetői karrierszintet értem el. Mivel is foglalkozom? Ami az álmom volt, pénzügyekkel.  Oktatásokat, előadásokat tartok munkatársaimnak és segítek az embereknek eligazodni a pénzügy nehéz és sokszor kiismerhetetlen világában. Munkámmal igyekszem nyugati pénzügyi kultúrát adni az embereknek a magyar valóságban.


Összegezve: Bárhol vagy most, bármilyen helyzetben, mindig az álmod és a célod tartsd szem előtt, hiszen az győz, aki eggyel többször áll fel!

Hálás vagyok a gyönyörű, okos feleségemnek.


Célom, hogy 2015-ben egy X5 BMW  Boldog Tulajdonosa legyek!

"Minden álmod valóra válhat, ha van bátorságod a nyomukba 

eredni!"

Walt Disney




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése