A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskoláért és Tanulóiért Közhasznú Alapítvány

Számlaszáma: 6190002613100007

Adószáma: 18583672-1–10

2018. május 30., szerda

ÚJ DIÁKELNÖK A TELEKIBEN


A Média Szakkör csapata a Gyermeknapon jövő tanévre Diákelnöknek megválasztott Pomaházi Krisztinát kérdezte terveiről, elképzeléseiről.

Miért szerettél volna Diákelnök lenni?


A tavalyi elnökválasztáson is indultam már, de mint tudjátok akkor Nóri nyert. Akkori terveim és céljaim idén is aktuálisak. Úgy éreztem megpróbálom, mivel szeretnék a diákoknak segíteni ötleteik megvalósításában.

Miért tartod magad alkalmasnak erre a pozícióra?

Azért, mert amibe belekezdek, azt mindig megvalósítom! Kitartok a céljaim mellett. A rám bízott feladatokat lelkiismeretesen elvégzem. Mivel a Média Szakkörben sokat tanultam a mások előtti megnyilvánulásról, szereplésről, kommunikációról, nem esik nehezemre kiállni elétek.

Miből állt a kampányod és kik segítettek a felkészülésben?

Osztályfőnököm és osztálytársaim – akik egyben barátaim is -, nagyon sokat segítettek a kampány folyamán. Plakátokat készítettek, lelkesítő beszédeket mondtak, buzdították a diákokat, hogy szavazzanak rám! Külön köszönöm Ivettnek a fő plakátomat / „Nem kell hiszti, itt van Kriszti! „ J/ és a lányoknak a kitűzők elkészítését!

Mi volt a nyerő ötlet programodban?

Nyitott szemmel jártam az elmúlt években, figyeltem az eddigi elnökök programjait. Ezek közül választottam ki azokat az ötleteket, amik a diákok körében népszerűek lehetnek, illetve amelyek engem is érdekelnek: kézműveskedés, karaoke, lekvároskenyér evés. Nem ígértem semmit diáktársaimnak a jövőre vonatkozólag, az adott feladatokat szeretném magas szinten megvalósítani. Barátaim többször mondták, hogy bátran induljak, mert meglesz a támogatottságom a diákok körében.

Izgultál –e, hogy megnyered vagy sem a választást?

Igen, bár megmondom őszintén, bíztam a programomban és a kampányban.

Jó érzés volt nyerni?

Nagyon, mert ezzel egy visszajelzést kaptam arról, hogy kedvelnek és bíznak bennem. Azt is tudom, hogy ez nagy felelősséggel jár, de megéri a fáradtságot!

Mik a terveid a következő tanévre?

Az iskola hagyományos programjaiban Andi néninek, - a Diákönkormányzat munkáját segítő, patronló tanárunknak -  a lehető legtöbbet segíteni, a diákság érdekeit mindig szem előtt tartani és közvetíteni azt tanáraink felé.

Köszönjük az interjút és nagyon sok sikert kívánunk terveid megvalósításához!


                                     Nagy Norina
                                     Szabó Bence
                                      Média Szakkör

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése