Kovács
Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947. február 25-én a kommunistákkal
szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba
vitték, ahol nyolc évet töltött fogságban, először a Gulagon, majd 1951.
szeptember 25-től az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében.
A
politikus letartóztatása és fogvatartása az első lépés volt azon az úton,
amelynek során a kommunista párt kiiktatta az ellenszegülőket és így haladt a
totális egypárti diktatúra kiépítése felé. Az eset ezzel a demokrácia és a
szabadságjogok semmibe vételének jelképévé vált, amely a kommunizmus közel 50
éves uralmát jellemezte.
A
kommunizmus fekete könyve becslések és levéltári kutatások alapján körülbelül
100 millióra teszi a kommunizmus áldozatainak számát az egész világon.
Kelet-Közép-Európában az éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kivégzés által
elhunyt áldozatok száma eléri az egymilliót, de a rendszer áldozata az is, akit
börtönbe zártak, vallattak, kínoztak, megbélyegeztek, akit csoport- vagy
vallási hovatartozása miatt üldöztek, vagyis mindenki, akit a szabad cselekvés
és választás lehetőségétől megfosztottak, testileg és lelkileg
megnyomorítottak. Rájuk emlékezünk minden év február 25-én, a kommunista
diktatúrák áldozatainak emléknapján.
Jó szívvel ajánlom az alábbi rövid filmet a korszak megértéséhez, amely által a kommunizmus áldozatainak megnyomorított életét is jobban megismerhetjük, átérezhetjük.
Bernáth Melinda
Kommunista
terrorszervezet - Az államvédelem a diktatúra szolgálatában
https://www.youtube.com/watch?v=pe5R-P7ppqU
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése