Ma délelőtt folytatódott Iskolahívogató programsorozatunk. A Hétszínvirág Óvoda valamennyi óvodását illetve a városunkból érdeklődő nagycsoportosokat vártuk a Sportcsarnokba a farsang jegyében. Ráhangolódásként a színes, kooperációs ernyővel játszhattak a gyerekek, majd a 2.a és 2.b mutatta be produkcióját. Nagy tapssal jutalmazták a gyerekek a színvonalas jelmezeket és a vidám táncokat, amelyeket Kiss Zsuzsanna és Mészárosné Csepregi Andrea tanító nénik a segítőkész szülőkkel együtt készítettek és tanítottak be az osztályoknak. A műsorra vonatkozó furfangos kérdések megválaszolása utána az óvodások is megtanulhatták a Pingvin-táncot. A nagyobbak már nagyon ügyesen bekapcsolódtak az iskolások produkciójába, a legkisebbek – akik bátortalanok voltak még bekapcsolódni a közös táncba - a rendezvény végén még külön eljárták a saját körtáncukat. Bízunk benne, hogy mindenki nagyon jól érezte magát, és kellemesen elfáradva érkezett vissza az oviba! Legközelebb március 12-én délelőtt várjuk majd a nagycsoportosokat játékos foglalkozásra, ahol bejárhatják szinte az egész iskolát. Március 13-án pedig a kedves szülők számára szervezünk bemutató órákat 8-10 óráig, valamint délután szülői fórumot tartunk a beiratkozással kapcsolatban!
Alsós munkaközösség
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése