A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskoláért és Tanulóiért Közhasznú Alapítvány

Számlaszáma: 6190002613100007

Adószáma: 18583672-1–10

2019. június 14., péntek


ALAPÍTVÁNYI BESZÁMOLÓ 2019


„Álmai mindenkinek lehetnek, de valóra váltani csak azok képesek, akiknek rettenetesen sok elszántsága, elkötelezettsége, önfegyelme és ereje van.”
Jesse Owens, négyszeres olimpiai bajnok atléta fogalmazta meg ezeket a sorokat, aki az 1936-os berlini olimpián nyerte élete első aranyát.  Életútja igazolja, hogy ő meg is valósította álmait.
Ezen az úton haladnak iskolánk azon diákjai is, akik a mai napon, a 2018-2019-es tanév zárásaként megkapják iskolánk alapítványának jutalmát.
A Teleki Blanka Általános Iskola 4. a osztályának tanulója első jutalmazottunk. Négy éven keresztül kitűnő tanulmányi eredményt ért el, példás a magatartása és szorgalma, az osztályát erősíti közösségi munkájával. A Kölcsey Ferenc megyei nyelvi versenyen 3. helyezést, a Kálban rendezett hangosolvasási versenyen 2. helyezést ért el. Az Országos Mesevetélkedő megyei elődöntőjén eredményesen szerepelt csapatával. A Komplex anyanyelvi és matematika versenyen sikeresen képviselte iskolánkat. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy az Alapfokú Művészeti Iskola tanulójaként kiváló eredményeket szerzett a zenei versenyeken Bukta Laura Zoé
Kitűnő tanulmányi eredményű 5. a osztályos tanuló a következő jutalmazott, aki amellett, hogy az iskola életében aktívan kiveszi a részét a munkából, különböző iskolán kívüli sportrendezvényeken is öregbíti iskolánk hírnevét eredményesen. Tóth Anna Dorina
            A harmadik jutalmazottunk egy 5. b osztályos tanuló, aki szintén példamutató magatartású és szorgalmú. Tanulmányi eredménye kitűnő, kilenc tantárgyból kitűnő eredménnyel zárta az ötödik évfolyamot. A Kölcsey Ferenc megyei nyelvi versenyen 6 helyezést ért el, az Arany János országos magyar nyelvi versenyen az országos döntőben 10. helyezést hozott el Nagy Norina.        
A következő díjazott a 7. a osztály tanulója. Kitűnő tanulmányi eredményű, az Alapfokú Művészeti Iskola tanulója is. A Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenyen megyei 7., a Lotz János szövegértési és nyelvhelyességi versenyen az országos döntőben képviselte iskolánkat Mohácsi Petra.
Az idei tanévben alapítványi jutalomban részesül a 8. b osztály egyik tanulója, aki igazolt játékosa a Füzesabonyi Sportklub kézilabda csapatának, ahol beállósként versenyez. Emellett az iskolai kézilabda és lány futball csapatban is játszik a 4. korosztályban. Mindkét csapattal megyei harmadik helyezész szereztek ebben a tanévben. A sport mellett kitűnő tanuló volt az általános iskola nyolc évfolyamán, a Neumann János Középiskola megyei matematika versenyén igazgatói különdíjat kapott, az Andrássy Gyula Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium matematika versenyén 2. helyezést ért el. Külön kiemelendő, hogy a Neumann János Középiskolában az előzetes felvételi rangsorban ő állt az első helyen. Pomaházi Krisztina.
 Tisztelettel köszönjük az alapítványunknak nyújtott támogatásukat! Köszönöm a figyelmet!
 Fejes Ildikó


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése