"ÉN IS A TELEKIBE JÁRTAM...."
„Vajon
ez az út hová vezet?”
A
kérdés ugyan nem volt tudatos, mégis fontos volt akkor, amikor a Teleki
termeiben tanulhattam, s bővíthettem tudásomat, tapasztalataimat. Nyolc év után
kristály tisztán láttam a kérdésre a választ. No, de ne siessünk ennyire előre!
Berkes
Anna vagyok, ikertestvéremmel, Judittal én is a Teleki Blanka Általános
Iskolába jártam. Azt gondolom, nagyon jó osztály voltunk és rengeteg emlékkel,
élménnyel gazdagodhattunk. Az informális tanulás - majdnem - első színtere ez
az iskola volt mindannyiunk számára. Azonban a cél, mely a pályafutásomat
meghatározta a tantermi óráknak és tanáraimnak köszönhető.
Már
gyermekként nagyon jó vizuális képességekkel rendelkeztem, imádtam rajzolni,
festeni; de az általános iskolai éveim alatt vált világossá, hogy ez az, ami
nekem való… amit igazán akarok… amiben jó vagyok… nem utolsó sorban, amit
szeretek. A 2-es gyakorlóban folytattam tanulmányaimat, ahol magasabb szinten
sajátítottam el a képzőművészeti technikákat. Természetesen elméleti síkon is
gyarapítottam ez irányú tudásomat. Négy év után elváltak útjaink Judittal; én
felvételt nyertem az egri főiskola művészeti szakára, viszont őt nem vették
fel, egészen más irányt vett az élete. Az öröm félelemmel párosult, de szépen
lassan kitisztultak a gondolataim és kimagasló eredményekkel sikerült helyt
állnom a főiskolán. Képgrafikusként végeztem. Három év után nem volt kérdés,
hogy merre tovább; a mesterszakos éveimet is ott töltöttem. Voltak tanáraim,
akik biztattak, hogy felvételizzek a képzőművészeti egyetemre, de nem akartam
az addigi tanulmányokat megszakítani és máshol folytatni. Azt éreztem, hogy
maradnom kell. Amit elkezdek, azt be is fejezem.
Cím
nélkül, vegyes technika 110x80 cm
Melankólia,
vegyes technika 110x80 cm
Cím
nélkül, egyedi technika 50x70 cm
Önarckép,
egyedi technika 50x70 cm
A
mesterképzés volt a két legjobb évem. A hat lányból álló „Bukta csoport” - mert
Bukta Imre volt a mesterünk – teljesen összekovácsolódott, kissé lázadó, mankó
nélküli, új szellemiségű gondolataink uralták a műtermet. Rengeteget tanultunk
egymástól.
Az öt
év leginkább a grafikáról szólt. Mindig valami olyat akartam csinálni, ami az
enyém, amit a sajátomnak érezhetek, ami egyedi. Sikerült is olyan grafikákat
készítenem, ami nem hagyományos eljárással készültek, új módszereket
fejlesztettem ki. Számomra mindig is fontos volt, hogy a művész, mint lény,
mint ember, mint lélek, mint test vagy mint alkotó jelen legyen. Ezek mellett
fontosnak tartom a nemiséget, főleg a nőiséget. A grafikák már kezdtek olyan
irányt venni, ami egy újabb technikát igényelt. Úgy határoztam, hogy vászonra fogok
fotográfiákat készíteni. (Ugyanazt az eljárást akartam alkalmazni, mint régen,
mikor még filmes gépek léteztek és fotópapírra világították a képeket.)
Sikerült fényérzékennyé tenni a vásznat. Az eljárás nagyon ritka, csak néhány
művész készített jellegét tekintve hasonló képeket. Hatalmas méretekben
dolgoztam. Saját kezűleg készítettem az ehhez szükséges eszközöket is és nagyon élveztem.
Cím nélkül, fényérzékeny vászonfotó 120x60 cm
(Míg a
papírképek pár másodperc alatt elkészülnek, addig a vásznak több hét
előkészületet igényelnek.)
Majd
kezemben egy tanári szakképesítésű diplomával sajnos nem volt könnyű tél
derekán állást találni. Szerettem volna középiskolásokat tanítani, de ez a
feladat még váratott magára, először az egri ipartestületnél dolgozhattam egy
pályázat keretén belül. Akkor először láthattam bele a munka világába.
Hamarosan új kapuk nyíltak meg előttem és egy egri művészeti középiskolában
tanárként folytattam az utamat. A tanári pálya igazi hivatás, nemes feladat.
Nagyon sokrétű és igazán színes tud lenni. A sorsom ismét fordulóponthoz ért és
váltás következett, de nem szakmabeli negatívumok miatt.
Ma a
füzesabonyi televíziónál igyekszem kamatoztatni tudásomat. Fotóriporterként
dolgozom, videót vágok, a weboldalunkat hírekkel frissítem, emellett néha
kiállításokat is megnyitok és bármilyen hasonló munkában szívesen részt veszek.
Folyamatosan új impulzusok érnek. Úgy érzem, megtaláltam azt, amit idáig
kerestem vagy hiányoltam. Az elmúlt idő megtanított olyan dolgokra, amelyek
átformálták az értékrendemet. Az élet minden egyes perce tanít minket, mutatni
akar valamit. Mindenkiben ott rejtőzik egy olyan képesség, ami irányt mutat a
saját útja felé. Szerencsésnek érzem magam, hogy követtem a jeleket és ma már
hivatásomnak érezhetem a kreativitást.
Ám
ezeknek megfelelő alap kellett… Minden itt kezdődött, a Telekiben.
