A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskoláért és Tanulóiért Közhasznú Alapítvány

Számlaszáma: 6190002613100007

Adószáma: 18583672-1–10

2015. május 20., szerda



MADARAK ÉS FÁK NAPJA
- fogalmazás -

Iskolánk most először rendezte meg  - iskolán kívül – a Madarak és Fák Napját, amit a lőtéren tartottunk.
Reggel az iskola előtt gyülekeztünk és indultunk el, ki biciklivel, ki gyalog.
Amikor megérkeztünk lepakoltunk és volt egy kis időnk a kezdésig. Amikor megérkeztek a gyalogosok is, akkor ismertették a nap programját velünk. Előző héten összeírtuk a csapatokat. Mindegyik csoport más – más színű pólóban, kitűzőkkel, névvel, csapatindulóval és menetlevéllel készültünk, amit persze értékeltek is. 13 állomás volt, mindenhol érdekes, vicces, mókás feladatok vártak minket. Volt például vízen járás, puzzle, ninja, zsákban futás és más izgalmas játék. Nagyon sokat nevettünk a feladatok elvégzése közben.
Jöttek szülők is,akik ugyanúgy mint mi, részt vettek a feladatokban. Akik pedig nem voltak benne a csapatban, azok főztek a szülők és az osztályfőnök segítségével.
Hirtelen egy sípszót hallottunk, ami azt jelentette, hogy lejárt az időnk, és le kellett adni a menetlevelünket. Pont ekkor lett kész az ebéd is, így együtt tudtunk ebédelni. Voltak akik a kis faházban, voltak akik a fa alatt, pléden foglaltak helyet. Szerencsénkre nagyon jó idő volt. Ebéd után volt még időnk játszani, labdáztunk, fociztunk, beszélgettünk.
Lassan elérkezett az indulás pillanata,  de senkinek nem volt kedve, maradtunk volna még.
Elpakoltunk magunk után és elindultunk vissza az iskolához.
Nekem nagyon tetszett, hogy nem a hagyományos módon, az iskolában, hanem a lőtéren tartottuk ezt a napot. Az „együttfőzés”és a színes, izgalmas programok nagyon jól szervezettek voltak. Kár, hogy már többet nem vehetünk részt rajta, de ez felejthetetlen emlék marad.
Maldrik Laura

8.a


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése